Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Színvonalas – bukás – tanulság

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • C. L. • SPORT • 2011. szeptember 11. 18:00
Színvonalas – bukás – tanulság
Salakmotor
Fotó: Rusznyák Csaba

Ideális időben és kitűnő pályán bizonygatták tehetségüket a három nemzet juniorjai a hétvégi gyulai fordulón. A versenyzők bemutatását követően az egykori szakosztályvezető, Dorogi János emlékezett a nem régen elhunyt, egykori jó képességű versenyzőről – Rusz Istvánról –, akinek nevét ettől fogva a pálya egyes számú rajtboksza fogja viselni.

A 13 alapfutam során az eddigi pontverseny állását igazolta az elődöntőkbe kerültek sora. A mi Benkő Rolink, valamint az egykori gyulai színekben versenyző bajnok, Nagy Róbert Patrik nevű tehetséges gyermeke – a második elődöntőben elkerülte szlovén és horvát vetélytársait, s mindketten a döntőbe masíroztak. Közben meglepetésre az egyik esélyes, a szlovén Conda kiesett. Sajnos a döntő rajtjánál – rossz előjelként – Roland a külső négyes bokszot húzta ki a sorsolásnál. A nagyobb balszerencse hamarosan ezután következett.

A rajthátrányát a túlsó egyenesben igyekezett ledolgozni, de a második kanyarba fordulás helyett érthetetlenül a gumifalnak sodródott. Mentő és orvosi segítséggel meghúzódott bokájával, már saját lábán hagyta el a pályát, természetesen a megismételt indításból kizárva. Így pontokat veszített és a dobogós helyezés valamelyikét. Bizonyára az ilyen technikából eredő elkerülhető hiba drága tanulságul szolgálhat a technikai szerelőstábnak és a versenyzőnek egyaránt. Történt ugyanis: a lábtartója leesett, és irányíthatatlanná vált gépe a kanyarodáshoz!?

A forduló végeredménye: 1. D. Kovacic (horvát) 20 pont, 2. Ivacic (szlovén) 18 p. 3. Nagy P. 16 p. 4. Benkő 15 p. Négy verseny után összesítésben: 1. Kovacic 76, 2. Conda (szlovén) 68, 3. Ivacic (szlovén) 59, 4. Benkő 58, 7. Nagy P. 47 ponttal.

 

Fotó: Rusznyák Csaba
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)