Fejedelmi magánügyek kerültek a Gyulai Várszínház színpadára, ahol Móricz Zsigmond Erdély című regényének Závada Pál által átírt színpadi változatát láthattuk. A színműben, Bethlen Gábor fejedelemségének átfogó történelmi képe mögé nézve beláthattunk önmarcangolásaiba, belső vívódásaiba is.
A történelem „nem kíméli” ezt a drámát. Megállíthatatlanul sodródik az epika, bemutatva a Báthory elleni merényletet, a kényes Habsburg-ellenes török szövetséget, Homonnai György mesterkedéseit, Báthory húgának és egyben szeretőjének Bethlent is elérő boszorkányos csáberejét, a 17. századi erdélyi fejedelem magyar királlyá választását. Bethlen a darabban legfőbb céljáért, az egységes Magyar Királyságért, tisztességes vagy a tisztességesnek vélt módszerek határán próbált lavírozni korának alantas morálja fölött, több-kevesebb sikerrel. Nehéz ez olyan időkben, ahol ármány és ellenségeskedés mindenütt, törökök, magyarok, erdélyiek, bécsiek, pápisták, kálomisták, férfiak és nők között.
A fejedelem elmeőrlő útkeresése Gáspár Sándor játéka által jelent meg a színen. A színész bravúrjai hitelességén túl életszerűségéből is adódtak, vérbeli drámajátékos lévén, előadásának finom árnyalataiban – akár az életben – egyszerre van jelen a tragédia és a komédia is. De nem ő volt az egyetlen színészfenomén a puritán díszletek között. A darab szereplői, Takács Katalin, Derzsi János, Hirtling István, Petrik Andrea, Papp Zoltán, Huszár Zsolt, Vass György, Nemes Wanda, Sallai Nóra, hogy teljes legyen a sor, annál is inkább, mert az érdekes rendezői ötletnek köszönhetően ők tízen alkották egyben a statisztériát is, aminek jelenlétét hevenyészve felkapott szürke ballonkabát jelezte. Amikor a szereplők karaktereinek egyik „fele” sem játszott, bábként a színpad szélére ültetve várták további sorukat. A meghökkentő előadásban átélhettük a viharos korszak több jellegzetes momentumát, a bortól, izzadságtól és hányástól mocskos lakomákat, az ordenáré közösüléseket és az aljas kelepcéket, amelyek közül is kitűnt a darabban Simonyi Györgyné több mint vérfagyasztóra sikeredett brutális kivégzése.
A színészi játékot Tárkány-Kovács Bálint cimbalmos zenéje kísérte valós időben, ami még érdekesebb hangulatot adott a műnek. Az előadás vége előtt fél órával rákezdő csepegő eső is kíváncsi lehetett emezek játékára, mert hagyta, hogy lemenjen a több perces dicsérő taps is, s csak azután kezdett jobban rá.
