A tájékozatlan szemlélő számára is minden bizonnyal feltűnt, hogy a megszokottnál több idősebb kiadású személyautó és motorkerékpár jelent meg az elmúlt héten pénteken délelőtt Gyula utcáin. A szép kort megért járművek a Thermál Camping irányába igyekeztek, a hatodik Körös Völgyi Veterán Találkozó helyszínére. Az immáron hagyományosnak tekinthető rendezvény szervezőinek szándéka az, hogy összefogják a ritka és szép veterán járművek környékbeli tulajdonosait, alkalmat teremtsenek a tapasztalatcserére és az ismerkedésre.
Péntek délután csomagtartóbörzével indult a program, ami nagyjából azt jelenti, hogy ki-ki megmutatta, milyen szerszámok, alkatrészek vannak a birtokában. Ezután a „retro cirkálás” következett, egy látványos, a járművek korához igazodó öltözetben történő felvonulás a Harruckern térre. Jónéhányan elcsodálkoztak a vonulási útvonalon, elsősorban a katonai ruházaton, illetve az egyik oldalkocsis motorkerékpárra szerelt géppuska láttán. A napot a pósteleki autósmozinál fejezték be az old timerek. Szombaton Szabadkígyóson és Pósteleken találták meg az öreg autókat és motorokat azok szerelmesei. Az utóbbi helyszínen rendezték meg a már hagyományosnak tekinthető, mindig jó hangulattal járó és nagy sikert arató ügyességi versenyeket. Vasárnap nagyszabású felvonulással és díjak kiosztásával zárult a találkozó. Közel harminc kategóriában díjazták a megjelenteket, így nagyon sokan tértek haza sikerélménnyel.
























