Ha kimegyünk az éjszaka a szabadba és feltekintünk a hatalmas csillagos égre, elvarázsol minket hihetetlen nagysága és rejtélyessége. S persze ennek a még kevéssé ismert világnak is vannak már legjei.
Az éjszakai égboltunk legnagyobb tömegű csillagának címét az Eta Carinea érdemelte ki, amely a Nap tömegének megközelítőleg 150-szerese. A csillag a Tejútrendszer tagja és 1843-ban bekövetkezett óriás kitörése révén – amelynek során a csillag a Nap tömegének körülbelül 12-szeresét vetette le magáról – egy időre az égbolt második legfényesebb csillaga lett a Szíriusz után. A Szíriusz látszólagos magnitúdója -1,46, így a Napot 23-szor ragyogja túl. A csillag valójában egy kettőscsillag a Nagy Kutya csillagképben, amelynek társa egy fehér törpe. Már az ősi egyiptomiak is tisztelték e csillagot. Időszámításuk szerint az újév közvetlenül a Szíriusz első hajnali megjelenésével vette kezdetét, amely minden évben megközelítőleg egybe esett a Nílus áradásával.
A sereghajtó a tömegek szerinti csoportosításban a Gliese 105C, amelynek tömege mintegy csak 10 százaléka a Napunkénak. Ez a csillag olyan kicsi, amennyire kicsi csak lehet egy csillag ahhoz, hogy valódi csillagnak számítson, vagyis olyan objektumnak, amely hidrogénből héliumot tud létrehozni. A legszélesebb csillag kitüntetést az éjszakai égbolton pedig az Orion csillagképbeli Betelgeuse kapta, amely a Nap átmérőjének 800-szorosa. Ha a Naprendszerben a Nap helyére illesztenénk, a vörös szuperóriás a Jupiter pályáján is túlterjedne. A távolság kategóriában pedig a Naphoz levő legközelebbi csillag egy hűvös vörös törpe érdemelte ki, amely csak kb. 4,22 fényévnyi távolságra található.
A csillagképek között is vannak végletek. A Hydra a legnagyobb kiterjedésű csillagkép, mely az ég 3,16 %-át foglalja el. A Hydra, vagy magyar nevén a Vízikígyó 100 fokos szélességben kígyózik az égen , ám csillagai halványak, így csak kevesebb, mint 100 látható közülük szabad szemmel. A másik véglet pedig a Dél Keresztje, mely az égboltnak csak 0.16 százalékát foglalja el. A Tejúton elhelyezkedő csillagkép azonban kis mérete ellenére bőséges látnivalót kínál a csillagászok számára. A csillagkép négy fényes csillaga alkotta jellegzetes minta négy ország zászlaján is megjelenik.
A galaxisok hihetetlen száma közül is már lehet helyezéseket felállítani különböző kategóriákban. A legnagyobb tömegű galaxis az M87 óriás elliptikus galaxis a Virgo csillagképben, amely legalább 800 milliárd naptömegű. A Pegasus II törpe elliptikus galaxis viszont a legkisebb tömegű, körülbelül csak 10 millió naptömegű. Természetesen létezhetnek ennél kisebb galaxisok is, ám mivel nem fényesek, a csillagászok nem képesek észlelni őket, csak ha közel helyezkednek el hozzánk. A jelenleg legközelebbi galaxis a Canis Major-törpegalaxis, azaz a Nagy Kutya, ami a Naprendszertől 25 000 fényévnyire helyezkedik el. Jelenleg ez a rekorder, azonban a vizsgálatok során évente újabb és újabb elliptikus törpegalaxisokat fedeznek fel, és megeshet, hogy egy még közelebbire is rábukkannak majd.
A másik véglet a távolság kategóriában a még szabad szemmel is jól látható Androméda-galaxis, amelynek távolsága 2,25 millió fényév. A galaxisra nézve olyan fényt látunk, amely akkor hagyta el a galaxist, amikor a Földön az utolsó nagy jégkorszak vette kezdetét. A galaxisok csoportosításában a gömbhalmazokról sem szabad megfeledkeznünk, hiszen ők őrzik a galaxisok régmúltjait. A legtöbb csillagot tartalmazó gömbhalmaz a környezetünkben található Omega Centauri, mely a becslések szerint több mint 10 millió csillagot tartalmaz. E gömbhalmaz két szélső pontja több mint 600 fényévnyire helyezkedik el egymástól, amely ritkának számít a gömbhalmazoknál. A csillagászok egy része úgy véli, hogy az Omega Centauri a Tejútrendszer által a régmúltban elfogyasztott törpegalaxis megmaradt tagja lehet.
Persze az űrkutatás fejlődésével újabb legek fognak születni, hiszen egyre többet ismerünk meg napról napra a minket körülvevő világról.
