Talán leginkább a megosztó jelzővel lehetne jellemezni a Robert Sturua által rendezett Vízkereszt, vagy amit akartok című darabot, melyet július 15-én láthatott a közönség a VII. Shakespeare Fesztiválon a Gyulai Várszínházban.
A grúz Rustaveli Nemzeti Színház előadását ugyanis egyesek a fesztivál egyik legjobb darabjaként, mások viszont csak szenvedések árán végignézhető, érthetetlen zagyvaságként emlegették. A nézők tűrőképességét mindenesetre igencsak próbára tette a szinte elviselhetetlen hőségben, késő estig elhúzódó, áramszünettel és égzengéssel tarkított előadás, s nem tette könnyebbé a koncentrációt a feliratozógép folyton elcsúszó szövege sem.
A kereszténység kétezer éves évfordulójára készült darab kerettörténetét a Jézus születését és keresztre feszítését bemutató misztériumjáték adja, melyet Orsino herceg (Levan Khurtsia) próbál amatőr színtársulatával. A Jézusról szóló történet egyszerre simul bele és válik el a Shakespeare-dráma cselekményétől, sokszor azt az érzést keltve, mintha külön életet élne a színdarabon belül.
A bibliai történet mozzanatai a színpadon párhuzamosan zajlanak az Illyriában játszódó történettel. Mindez – a díszleten, a jelmezeken és a zenei betéteken kívül – hozzájárul ahhoz a különleges atmoszférához, amely körüllengi a darabot. A manézs világát idéző, sokszor bohócjelmezekre emlékeztető ruhák, léggömbök mellett ugyanis jelen vannak a színpadon a misztériumjáték kellékei is, a műbárányok, az angyalszárnyak, a csillagos eget ábrázoló függöny. A grúz rendező jól használja ki a színpad nyújtotta lehetőségeket: a színészek hol föntről ereszkednek alá, hol a színpad alól sétálnak fel a felszínre. A darab misztikus hatását fokozza a bibliai jelenetekben a füstgép gomolygó, ködszerű, felhőszerű füstje, valamint a folyton ismétlődő, egyedi zenei elemek.
A sajátos, cirkuszi hangulatú világot erősíti fel a szereplők, Maria (Nana Khuskivadze), Böffen Tóbiás (Nika Katsaridze) és Malvolio (Zaza Papuashvili) színészi játéka is. A nagy gesztusok, a pantomimszerű, ismétlődő mozgássorok, tánclépések egyrészt jól illeszkednek Shakespeare drámájának bolondozó, játékos jellegéhez, másrészt ellensúlyozzák a bibliai kerettörténet komolyságát. Sturua darabja e kettősség határvonalán egyensúlyoz.
Lela Alibegashvili Oliviája és Levan Khurtsia Orsinója az önmaguk által felépített világ rabjai, a magukra erőltetett bánatukból fakadó komikum átérezhető a két színész játékán. Nino Kasradze férfiruhába bújt Violája egyszerre érzelmes és határozott. A testvéri kapcsolatukat Sebastiannal (David Gotsiridze) egyforma fekete ruhájuk jelzi.
A rendezés legmeghökkentőbb, leghatásosabb része a darab zárójelenete, a kegyetlen tréfának áldozatul eső, pisztollyal fenyegetőző Malvolióval és a keresztre feszített Krisztussal, amely éles ellentétben áll a színdarab addigi mókázó, fesztelen hangulatával.
Robert Sturua rendezésében jól működik a tévedéseken, félreértéseken, cselszövéseken alapuló cselekmény, hatásos a darab atmoszférája, néha mégis az az érzése az embernek, hogy a rendezői koncepció nem teljesen tud élni a színpadon.
