Vasárnap Profi I-II. osztály Motokrossz Országos Bajnokságot és Mx4 Kupát rendeztek a gyulavári crosspályán. A hétvégére városunkba érkezett a magyar motocross élmezőny. Már szombaton megtelt a depó a versenyzők lakóautóival, másnap pedig már elkezdődhetett a nagy menet. Reggel fél 9-kor a szabad edzésekkel indult a program, utána az időmérő edzésen már a legjobb időeredményekért folyt a harc. A profi kategória időmérő edzésén történt egy nagyobb esés is, Nagy Alex, hódmezővásárhelyi versenyző bukott, akit utána a mentő agyrázkódással és kisebb zúzódásokkal vitt be a gyulai kórházba. Szerencsére komolyabb sérülései nem voltak, így már másnap hazamehetett. Az Mx1-es kategóriában motorozó, kategóriájában a bajnokságot is vezető Csíki Balázs szintén esett az edzésen, majd az első futamot teljesítette, de a második futamon már nem állt rajthoz.
A nap folyamán több kisebb esés is volt, de ezeket szerencsére kisebb sérülésekkel megúszták a versenyzők. Minden kategóriában remek futamokat láthattunk, persze legtöbben a profik versenyére voltak kíváncsiak, ahol Németh Kornél és Szvoboda Bence vb-menők is rajthoz álltak. Nem is okoztak csalódást a fiúk, látványos ugratásokat és csatázásokat láttunk. Németh Kornél nagy fölénnyel nyerte mindkét futamot. Az első futamban csak a második helyen motorozó Szvoboda Bence nem kapott Kornéltól kört, ilyen pedig talán még sose fordult elő magyar bajnokságon. A második futamban se sok hiányzott ehhez, viszont Szőke Márk és Szolga Richárd csatáját nem akarta megzavarni Kornél, ezért kilassított, és hagyta a másik két versenyzőt kibontakozni.
A végeredmény így tehát Németh Kornél, Szovoboda Bence és Szőke Márk lett a Pro Open kategóriában. De nemcsak a profiknak szurkolhattunk, hanem a helyieknek is, méghozzá a Gyulai MRT egyesület 3 indulójának, Bondár Gergőnek, ifj. Gyepes Mihálynak és Csomós Gézának. A legkisebbeknél 50 ccm-ben Gergő élete első versenyén az 5. lett, a már rutinos versenyzőnek számító Misi 85 junior kategóriában a 4. helyet szerezte meg. Géza pedig senior kategóriában képviselte a gyulaiakat, ahol 8.-ként ért célba. A nagy meleg ellenére nézők is szép számmal kilátogattak a versenyre, reméljük, a profik láttán Gyulán is megszerették ezt a sportágat. A versenyről készült összefoglalót megnézhetik jövő hét csütörtökön este 21 órától a Sport Tv műsorán, az OB következő fordulója pedig július 31-én, Kókán lesz.























