
Tizenkilencedik alkalommal tehetnek időutazást zenében, táncban és sok minden másban július 24. és 26. között a Végvári Estékre látogatók. A történelmi környezetbe álmodott háromnapos vigasság a programok sokszínűségének köszönhetően is évről évre több ezer látogatót vonz Gyulára. Idén két új elemmel gazdagították a szervezők az egyébként is változatos repertoárt. Első alkalommal rendeznek nosztalgia bolhapiacot július 26-án, vasárnap a várkertben. A standokon olyan eszközök és tárgyak között válogathatnak a kincsvadászok, amelyek a rendszerváltást megelőző negyven évre voltak csak jellemzőek. A szocializmus használati tárgyaiból, ruháiból, hivatalos papírjaiból, kizárólag ezt a korszakot idéző kacatokból vásárolhatunk kilenc és dél között a várnál.
A másik újdonság egy szintén szabadtéri élményprogram, amit Gyulai Civil Derbinek kereszteltek el. A Végvári Esték keretében már több alkalommal rendeztek gasztronómiai eseményeket és felnőtteknek szóló vetélkedőket. Most a két hagyomány ötvözésével július 25-én, szombaton 11 órától indítják útjára tapasztalt játékmesterek vezénylete mellett a parázson sült étkek versenyét. A szokásoknak megfelelően péntek reggel lovagok, bohócok, zenészek és táncosok vernek tábort a vár környékén, majd 11 órakor megnyitja kapuit a végvári vásár. Az este öt órakor kezdődő megnyitón látványos programnak ígérkezik a Gyula főutcáján felvonuló zenés forgatag.
Minden évben az esti nagykoncertek vonzzák a legtöbb látogatót, várhatóan idén sem lesz másként. Az első napon, pénteken a Republic együttes Balázsovits Edittel kiegészülve, új dalokkal lép színpadra 21 órakor, 23 órától DJ Erhard szórakoztatja a közönséget. A Zöldövezet 17 órakor koncertezik, az Anti Fitness Club 19.30 órakor csap a húrok közé. A TNT egykori frontemberének, Dobrády Ákosnak 21.30 órától tapsolhat a nagyérdemű. A koncert után Coca-Cola karaoke show kezdődik. Vasárnap Mrs. Columbo együttes ad popouláris jazz koncertet, 20.30 órakor Szabó Eszter és Kontor Tamás énekel unplagged duettet, őket 21.15 órakor a Hooligans követi. A szokásoknak megfelelően tűzijáték show zárja a Végvéri Estéket. A rendezvény nappali programjai belépődíj nélkül látogathatók, 16 órától a napijegy 500 forintba kerül. A látogatók a Gyulai Hírlapból kivágott kupon birtokában kedvezményesen, 400 forintért vásárolhatnak meg két napijegyet. További információ és részletes program a www.vegvariestek.hu honlapon olvasható.



























