A vadnyugati kocsmában fehér telepesek és cowboyok szürcsölik a jaffát, a kalapos sheriff és helyettese a lengőajtónál ügyeli a rendet. A helyiségből kilépve a nyári szél borzolja a hajat, a távolból indián dobok hangja hallatszik. Nem, ez nem egy westernfilm. Megkezdődött a GYAKI 5. Számú Általános Iskolában az idei kéthetes játékváros, amelynek ezúttal témája a vadnyugat. A gyerekek, a táborban 10 csoportban játsszák életüket, ahol vannak telepesek, cowboyok, aranyásók, ezen kívül nagy indián törzsek – például sziú, navahó, apacs, irokéz – lányaivá és fiaivá válhatnak 8-16 óráig.
- A tábor tematikája adott volt, hiszen sok kreatív műhely építhető köré, a gyerekek nagyon szeretik és a különböző népcsoportok közötti békés együttélés mindig jó nevelő feladat. Az idei játékváros elég szűk lehetőségekkel indult, ebben az évben pályázati forrás nélkül kellett megoldani a tábort. Így a keret a GYAKI saját forrásából, a gyerekek befizetéséből, gyulai kisvállalkozók támogatásából áll. Ezen kívül a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület tavalyról és tavalyelőttről megmaradt, körülbelül 2 millió forint értékű anyagot és eszközt is beletett az idei játékvárosba – mondta Szabó Enikő, az egyesület titkára, a játékváros projektmenedzsere.
Az eseményről bővebben a Gyulai Hírlapban olvashatnak.






















