Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - I. Gyulai Májas Fesztivál rendezvénysorozat a várnál

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. É. • HÍREK • 2011. június 23. 15:00
I. Gyulai Májas Fesztivál rendezvénysorozat a várnál
Gyulai Várkerti Vigasságokat június 24–26. között rendezik meg
Képünk egy korábbi Várkerti Vigasságon készült. Fotó: Gyulai Hírlap Online

A Gyulai Várkerti Vigasságok – I. Gyulai Májas Fesztivál rendezvénysorozatot június 24–26. között rendezik meg. Idén a számos program mellett a gasztronómia is kiemelt szerepet játszik. A szervezők játékot hirdettek a gyulai kenőmájas felhasználásával kapcsolatosan, míg a helyszínen a sertésmájból készült ételek főzőversenyét rendezik meg. A rendezvény június 24-én, pénteken 16.30 órakor lovas huszárok felvonulásával kezdődik, ahol képviseltetik magukat a Mesterségek lovagrendjei és a Szent Vince Borrend.

A Harruckern téri kisszínpadon 17 órától a római katolikus, az evangélikus, a görögkeleti ortodox, a református egyházak képviselői felszentelik a Zászlós bort, és megáldják Szent Vince képét. Az Apród- és a Borlovag- avatási ceremónia 18 órakor kezdődik a várkertben, 18.45 órakor a borokra licitálhatnak a nedű kedvelői. A hivatalos megnyitó dr. Görgényi Ernő polgármester, Farkas Zoltán, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke és Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke részvételével 19.15 órakor kezdődik. A rendezvényre kilátogató vendégeket ételkészítési bemutatók szórakoztatják, ahol megkóstolhatják a szakácsmesterek által megálmodott ételkülönlegességeket.

A szombati napon a baráti társaságoké lesz a főszerep, amikor is a „Sertésmájból készült ételkülönlegességek főzőversenyén” megmutathatják, hogy ki hogy bánik a fakanállal. A versenyben részt vevő csapatok évről évre bebizonyítják, hogy a főzőversenyen készült ételeket igen látványosan és sokféleképpen el lehet készíteni. Szombat este 20 órakor a Neoton Família ad élő koncertet.

Június 26-án, vasárnap 9 órakor Harruckern Fesztivállal nyit a várkert, Benke Laci bácsi vezetésével 1000 literes óriásbográcsban főznek a Harruckern János Közoktatási Intézmény tanulói. A gyulai hentesmesterek látványos bemutatókkal és igazi gyulai kolbásszal várják a rendezvényre ellátogatókat.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)