Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Harmadik helyen

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. Sz. • SPORT • 2011. június 12. 15:00
Harmadik helyen
Tenisz
Képünk egy korábbi versenyen készült. Fotó: Rusznyák Csaba

A Tenisz Szabadidő Sport Klub OB III.-as férfi csapata számára befejeződött a tavaszi szezon a Szarvason lejátszott utolsó bajnoki mérkőzéssel.

A gyulai fiúk az őszi folytatást a harmadik helyről várják, amely nagy teljesítmény volt a megerősödött mezőnyben. Az utolsó találkozón 15–6 arányban győztek a fiúk idegenben, amellyel bebiztosították maguknak a dobogós helyet. Győztek: Gyimesi Márton, Pece Rómeó, Csernus István, Vincze Balázs, dr. Hajdú László és a Csernus I.–Vincze B., Gyimesi M.–Pece R. párosok.

Hétvégén ismét rangos sporteseménynek lehetnek tanúi a tenisz szerelmesei, hiszen 51. alkalommal rendezik meg Gyulán a Komjáthszeghy Endre Emlékversenyt. A szombaton 9 órakor kezdődő versenyen négy kategóriában mérik össze tudásukat az ország felnőtt teniszezői, Férfi másod- és harmadosztályban, női másodosztályban és férfi párosokban díjazzák a legjobbakat. A háromnapos verseny hétfőn délután zárul, minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)