Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulai célzómesterek sikere Egerben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Christián László • SPORT • 2009. július 16. 01:28
Gyulai célzómesterek sikere Egerben
Lövészet

A város történelmi várához közel eső lőtéren rendezett KO-DE-KO Kupa első két fordulóján, igen pontosan céloztak Szabadidős Lövészklubunk tagjai. Az első verseny sportpisztolyos kategória egyéni ezüstjét Wild Ferenc szerezte. Ugyanezen fegyverrel a gyulai csapat már aranyos teljesítményt nyújtott – Mult István, Járosi Pál, Wild Ferenc, Babinyecz János összeállításban. A nagykaliberű pisztolyos csapatban hasonló összeállításban második helyre szorultak. A második fordulóban még pontosabban céloztak, mondhatni a lövészek nyelvén, belőtték magukat, és mindkét fegyvernemben győztes lett a változatlan együttes.

Egyéniben a sportpisztollyal Járosi Pál ugyancsak győztesként örülhetett. Talán érdemes megemlíteni célzómestereink sikerének értékét, ugyanis emelte a nyílt versenyes rendezés, mivel nem volt hatvan alatti és feletti kategória. A gyulai együttesben pedig hárman is átlépték a hatvanat, ami a fiatalokkal szemben kellő tekintélyt teremtett számukra dobogós helyezéseikkel együtt. Remélhetőleg a harmadik-negyedik forduló is hasonló folytatást hoz számukra.

   

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)