Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Eddig 41 önkormányzat nyilatkozott a közös közbeszerzésről

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • M-P. J.HÍREK • 2009. július 19. 07:28
Eddig 41 önkormányzat nyilatkozott a közös közbeszerzésről
Dr. Perjési Klára: Nem volt könnyű helyzetben a testület
Dr. Perjési Klára

Eddig 41 önkormányzat nyilatkozott a közös közbeszerzésről, éves szinten 12 millió köbméter fogyasztásról van szó, közös fellépéssel kedvezőbb tárgyalási pozícióval indulhatna Gyula városa is – vélekedett sajtótájékoztatóján dr. Perjési Klára. A testület fenntartotta a beszerzést annak ellenére, hogy már a harmadik szerződéstervezet szerepelt az önkormányzat előtt. Az a döntés született, hogy újra tárgyalunk erről – mondta el a polgármester. A képviselő-testület egyben felhatalmazta Szalai Györgyöt, a gazdasági bizottság elnökét, valamint Megyeri Sándor osztályvezetőt, hogy képviseljék a tárgyalásokon Gyula városát.

Sürgősséggel került a testület elé a Paradicsom déli 44-es úton tervezett körforgalom területe, illetve az ahhoz kapcsolódó Helyi Építési Szabályzat módosítása, amit a Világfürdő Termálpark Kft. kezdeményezett.

– Nem volt könnyű helyzetben a testület, mert a pályázati pénzből készülő Botond–Búcsú utca kivitelezésének a befejezési határideje december 31. Ez az új út úgynevezett T alakú becsatlakozással kapcsolódna a 44-es útba. A körforgalom kialakításához lakossági, szakhatósági egyeztetések és tervek kellenek. Mivel a HÉSZ-módosításnak a költségeit vállalta a kft., a testület lehetőséget adott arra, hogy elindítsa ezt a hatósági folyamatot. A Termálparkban 4000–5000 főt befogadó vendégforgalommal számolnak, ezt pedig tényleg megkívánná azt, hogy megfelelően lehessen megközelíteni a 44-es útról az új turisztikai területet – fejtette ki a polgármester.

A Dél-alföldi Operatív Program pályázatán 200 millió forintot nyert a Halácsy utca építésére az önkormányzat. Tekintettel arra, hogy bizonyos műszaki tartalmat nem fogadott el az irányító hatóság, a tervezők szerint viszont ezeket nem lehetett elhagyni a kivitelezésnél, a 180 millió forint összegű önerőt mintegy 40 millió forinttal kellett volna kiegészíteni. A testület ezt nem támogatta. Dr. Perjési Klára hozzátette, hogy már kiírták azokat az útépítési pályázatokat, amelyeken  85%-os vissza nem térítendő támogatást lehet elnyerni. Ebből megépíthető lenne az egész gyűjtőút a törökzugi szőlőkben és a Halácsy utcában. Ugyanakkor megjegyezte, el kell dönteni, hogy érdemes-e erre pályázni, mivel nagyon sokan a tényleges északi elkerülő út építését támogatják. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)