Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ünnepélyes keretek között adták át Szentpálfalván a Bem téri játszóteret

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2011. május 06. 19:39
Ünnepélyes keretek között adták át Szentpálfalván a Bem téri játszóteret
A beruházás az északi városrész szociális városrehabilitációs pályázatának keretében valósult meg
Alt Norbert alpolgármester és dr. Görgényi Ernő polgármester felavatja a Bem téri játszóteret. Fotó: Gyulai Hírlap Online - Súr Enikő

Ünnepélyes keretek között adták át ma 16 órakor Szentpálfalván a Bem téri játszóteret. Az északi városrész szociális városrehabilitációs pályázatának keretében megvalósult felújítás összértéke 2,7 millió forint, melynek 85%-át az Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosította.

A két éve tartó, mintegy 400 millió forint összegű beruházás során megújult a Csokonai utcai idősek klubja, a Hajnalcsillag Óvoda, valamint befejezésre vár a Sarkadi úti kerékpárút. A projekt végéig új arcot kap az Almássy Kálmánné téri közösségi központ, illetve padokkal, kerékpártárolókkal gazdagodik a városrész.

Az ünnepélyes átadást dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere nyitotta meg beszédével. Az estig tartó rendezvényen a Körös Táncegyüttes, az Energy Dance Cool Hip-Hop Táncszínház, valamint az Antovszki Band zenés műsora szórakoztatta az egybegyűlteket.

Az eseményről bővebben a Gyulai Hírlapban olvashatnak.

Itt igazán jó játszani! Fotó: Gyulai Hírlap Online - Súr Enikő
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)