Gyulai Hírlap - Kitárulnak a csillagok titkai

Az űrtávcső rendkívül pontos fotometriai eszközeinek köszönhetően több száz vörös óriást figyeltek meg folyamatosan egy éven át.

A vörös óriások olyan, fejlődésük vége felé járó csillagok, amelyek magjában már elfogyott a termonukleáris fúzió alapanyagául szolgáló hidrogén jelentős része. Ezek után a hidrogén égése  egy mag körüli héjban folytatódik. Életük vége felé több fizikai és kémiai folyamatnak hatására  a magban úgy alakulnak a viszonyok, hogy ott a korábbi hidrogénfúzió maradványai, a hélium is be tud gyulladni, s ezáltal a mag újra energiát tud termelni. Az igen forró mag hatására a külső rétegek kiterjednek roppant nagy sebességgel, így a csillag mérete a fősorozatbeli állapothoz képest 100-szorosára növekszik. Az így létrejött vörös óriásban a héliumégető fázis még jó néhány millió évig eltarthat, s hogy ezután mi történik a csillaggal, azt a tömege határozza majd meg. Viszont első pillantásra ál­ta­lá­ban nem lehet egy­ér­tel­mű­en a ko­ruk­ra kö­vet­kez­tet­ni, mert bi­zo­nyos sza­ka­sza­ik­ban nagy­sá­guk és fényességük ál­lan­dó, hol­ott a csillagok mélyén va­ló­szí­nű­leg már je­len­tős vál­to­zá­sok zajla­nak.

Az elmúlt egy évben ta­nul­má­nyo­zott vö­rös óri­á­sok fé­nyes­sé­gé­ben a Kep­ler­ űrtávcső na­gyon pon­to­san ki­mér­he­tő vál­to­zá­sokat mért a mé­lyebb ré­te­gek­ben vég­be­me­nő fo­lya­ma­tok­ról. A csil­lagok belse­jé­ben zaj­ló tur­bu­lens anyag­moz­gá­sok ál­lan­dó­an csil­lag­ren­gé­se­ket kel­te­nek, az ezek által ge­ne­rált hang­hul­lá­mok pe­dig le­jut­nak egé­szen a csillagok ma­gjáig. Ezeknek a hullámoknak egy ré­sze a magon át­ha­lad­va éri el új­ra a fel­színt, a másik részük pe­dig vissza­ve­rőd­ve jut­ fel. Meg­fe­le­lő kö­rül­mé­nyek kö­zött ezek a hul­lá­mok kölcsönhatnak a hé­li­um­mag­ban csap­dá­ba esett ha­son­ló hul­lá­mok­kal is, s így az egész csil­lagban úgynevezett ke­vert modusú osz­cil­lá­ci­ó­s hullámok keletkeznek, ame­lyek mér­he­tő módon a csil­lagok fé­nyes­sé­gé­nek ki­csiny vál­to­zá­sa­i­ban nyil­vá­nul­nak meg. Ezt a fajta mérési módszert az aszt­ro­sze­iz­mo­ló­gi­á­nak el­ne­ve­zett ku­ta­tá­si te­rü­let használja arra, hogy in­for­má­ci­ót sze­rez­zenek a csil­la­gok bel­ső szer­ke­ze­té­ről. Ennek a módszer felhasználásával és a Kep­ler-fény­gör­bék ala­pos elemzésé­vel, a be­lő­lük szár­maz­tat­ha­tó, a bel­ső tu­laj­don­sá­gok­ra uta­ló rez­gé­si modusok fel­ismerésével a szakemberek ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re ju­tot­tak, hogy a vizs­gált vö­rös óri­á­sok alátámasztják a róluk felállított eddigi modelleket. 

Az életük végéhez közeledő, a Napnál tízszer nagyobb, felfúvódott vörös óriáscsillagok más szempontból is érdekesek a kutatóknak. Olyan vörös óriás csillagokat keresnek, amelyek körül bolygók keringenek. Ezek a megfigyelések abban segítenének, hogy megállapítsák, milyen jövő vár saját Naprendszerünk bolygóira, ha majd a Nap vörös óriás állapotba kerül. Az események lezajlásának részletei, a bolygórendszer átalakulásának jellemzői ma még kevéssé ismertek. Az előrejelzések alapján Nap kb. 5 milliárd év múlva várható felfúvódása előtt egyenletesen növekvő energia kibocsátása miatt már közel 2 milliárd év múlva lakhatatlanná válik a Föld. A későbbikben, a felfúvódott állapotban megnőhet anyagkibocsátása, és külső rétegeinek eltávozásától lecsökken tömege, és legyengül gravitációs tere, így a bolygók keringési távolsága jelentősen megnő.