
Ha két kisdiák nem marad távol, kereken félszáz fellépőnek tapsolhatott volna a szépen felújított, új székekkel, központi fűtéssel ellátott simonyifalvi kultúrotthon szavalókból, szülőkből, érdeklődőkből álló közönsége szombaton, a IV. Simonyi Imre szavalóversenyen.
A jól szervezett esemény azonban több volt szokványos szavalóversenynél, hiszen programjában képzőművészeti kiállítás, emléktábla-avatás is szerepelt.
A programot megnyitó Szabó Attila iskolaigazgató a pedagógusokat, gyerekeket, vendégeket köszöntve elmondta: a Regionális Simonyi Társasággal közös rendezvényen (amelyen nem lehetett jelen betegség miatt dr. Hevesi József) 11 Arad megyei, illetve anyaországi (két gyulai és egy gyomaendrődi) általános iskola tanulói vannak jelen. Üdvözölte a megjelenteket Haász Tibor, Tőzmiske polgármestere, az 1882-ben alapított telepes falu történetéről Tóth Ibolya helyi történelemtanár tartott előadást – nem feledkezve meg természetesen a névadóról, a vitéz katona Simonyi óbesterről (fia vásárolta meg a falu határát) és falu szülöttéről, Simonyi (Szmola) Imre költőről, akiknek emlékét híven ápolja a falu. A magyar költészet napja előtt sorra került versenyen Bier Henriette helyi magyartanár a vers fontosságáról, Lehoczky Attila aradi történelemtanár az oktatás, kultúra és a vers összefüggéseiről beszélt. E bevezetőt követően Éder Enikő temesvári színművész, a zsűri elnöke megnyitotta a versenyt, miután megjegyezte: ő maga sokkal szívesebben beszél versmondásról, mint szavalásról. A kitűnő versmondó színésznő igyekezett oldani a gyerekek feszültségét azzal, hogy bevallotta: ő maga bizony izgul fellépései előtt…
Aztán következtek négy korcsoportban (I–II., III–IV., V–VI. és VII–VIII. osztály) a versmondók az ágyai Olosz Lajos, az erdőhegyi, vadászi, a gyulai GYAKI Dürer Albert és Karácsonyi János, a gyomaendrődi Kis Bálint, a kisiratosi Páter Godó Mihály, a Pécskai 2-es számú, a nagyzerindi Tabajdi Károly, a helyi Simonyi Imre általános iskolák, valamint az aradi Csiky Gergely Iskolaközpont képviseletében. Valamennyien igyekeztek természetesen tudásuk legjavát nyújtani, jó volt a produkciók átlagos szívonala, a zsűrinek azonban (amelynek tagja volt többek között dr. Brauch Magda magyartanár, író, Matekovits Mihály tanár, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége aradi szervezetének elnöke, Brittich Erzsébet tanár, képzőművész) végül majdnem teljes egyetértéssel sikerült korcsoportonként az 1–3. helyezettet kiválasztania. Miközben a zsűri dolgozott, Magyari Barna költő a Simonyi Imréhez fűződő személyes kapcsolatait elevenítette fel, Ódry Mária aradi képzőművész pedig értékelte és megnyitotta három képzőművésznek a kultúrotthon nagytermében elhelyezett alkotásaiból álló színvonalas kiállítását. Szabó Erdős Beáta és Brittich Erzsébet grafikával, Bagosi Imre Tibor három nagyméretű, szép fotóval jelentkezett. A szombati esemény számos mozzanatát a gyulai Székely Aladár Fotókör hét fotósa örökítette meg.
Az eredményhirdetés után a Simonyi Imre nevét viselő iskolában leleplezték Hévizi Ottília egykori magyartanár, iskolaigazgató (1951–2002) emléktábláját. Matekovits Mihály tanár arról beszélt, hogy a simonyifalviak megbecsülik és ápolják jeles személyiségeik emlékét (Héjja Emma egykori iskolaigazgatónak tavaly avattak emléktáblát), Csanádi János magyartanár pedig nagyon szép méltatásban idézte Hévízi Ottília személyiségét. Felszólalt a békésszentandrási Hévizi Róbert, a simonyifalvi Hévizi család távoli rokona. A Deák Árpád és Szívós László által készített emléktáblát Hegedűs János helyi katolikus plébános és Deák Bálint evangélikus lelkész áldotta meg.
A szavalóverseny szervezői ebéden látták vendégül a távolról érkezett gyerekeket, pedagógusokat és meghívottakat.
A helyezettek:
I–II. osztály: 1. Szabó Viktória (Simonyifalva), 2. Váradi Hunor (Pécska), 3. Gajda Róbert (Gyula, Karácsonyi János. Ált. Isk.);
III–IV. o.: 1. Orbán Ágota (Erdőhegy), 2, Nyeste Anikó (Gyula, Karácsony János. Ált. Isk.), 3. Szokolyai Kristóf (Gyula, GYAKI Dürer Albert Ált. Isk.). Különdíj: Judik-Gergő Balázs (Simonyifalva).
V–VI. o.: 1. Horváth Petra (Kisiratos), 2. Szabó Boglárka (Simonyifalva) és Musunea Edina Klaudia (Ágya), 3. Tot Bernadett (Pécska). Különdíj Ioniţă Cristian (Vadász), aki románul mondott verset.
VII–VIII: o.: 1. Kiss Zsuzsanna (Arad), 2. Szák Judit (Gyula, Karácsony János Ált. Isk.), 3. Semsei Ildikó (Nagyzerind), különdíj: Bíró Zsolt (Nagyzerind).
Valamennyi résztvevő emléklapot kapott, a helyezettek könyvjutalmat is a rendezvény támogatói – FRABEIRO Egyesület, Arad Megyei RMPSZ, Irodalmi Jelen Könyvek, Böszörményi Zoltán író-költő, Simonyifalvi RMDSZ, Szívós László kőfaragó, Tőzmiske község önkományzata – jóvoltából. Ugyancsak emléklapot vehettek át munkájuk elismeréseként a gyerekeket felkészítő tanítók, tanárok.
Forrás: nyugatijelen.com























