A tavaszi rajt elhalasztott hazai találkozóját a Tököl ellen az elmúlt hét szerdáján játszotta a Termál FC, majd vasárnap Hódmezővásárhelyen szerepeltek szerény egy pontot begyűjtve.
Mindkét mérkőzésen hasonlóan azonos összeállításban a következők játszottak: Harman – Dócza, Vincze, Wéber, Valentényi – Zelenyánszki, Bálint, Kovács T., Mancsek, Nagy G. – Balogh. Cserék: Ponyokai, Sebastian, Lázok T. Edző: Fodor Sándor.
Várfürdő-Gyulai Termál FC – Tököl VSK 0–1 (0–0).
NB III-as mérkőzés, Gyula 200 néző. V.: Bánáthy.
A hétközi találkozó első percében az ötös közeléből Nagy Gergő ordító helyzetben találta el a felső kapufát – de Fortuna kegyességéből – a visszapattanó labdát ezúttal a kapu mellé durrantotta, a publikum megdermedésére. „Ilyen nincs, és mégis van!” – idézte valaki egykori jeles riporterünk mondását. Továbbra is uralta csapatunk a játék irányítását, de a termetesebb vendégek védőfalát nem sikerült áttörni szünetig. A folytatásban is hasonlóan küzdelmes, helyenként kemény mezőnyjáték során a hajrában is adódtak helyzeteink, de újfent nem tudták gólra váltani játékosaink. 91. perc, a sors fura fintora következtében egy vendég beadást kiütő kapusunk labdáját az érkező Radics vágta hálónkba, 0–1. A lefújást követően sovány vigaszként hatott a vendégek edzőjének elismerése, miszerint ezúttal a mi csapatunk érdemelt volna győzelmet…
***
Hódmezővásárhely–Gyulai Termál FC 0–0.
Fodor Sándor edző készséggel osztotta meg véleményét lapunk olvasóival az idegenben döntetlennel végződött találkozóról. A hétközinél másabb mérkőzés volt, amin kapott gól nélküli célt tűztünk ki, az agresszív, durva felfogásban játszó csapattal szemben. Kezdeményező szellemben, labdabirtoklással kialakított mezőnyfölényt igyekeztünk játszani. Az első félidőben meg is valósítottuk, aminek eredményeként sorra helyzeteket teremtve, hol a hálóőrük, hol többször is a kapufa mentett. Szünet után is győzelemre játszottunk, amelyért mindent igyekeztek megtenni játékosaim, de nem sikerült. Idegenben az egy pontot így is meg kell becsülnünk. A szombaton 16.30-kor kezdődő, Szegedi KITE elleni találkozón szeretnénk bizonyítani, a megerősített vendégeinkkel szemben.
























