Egyik délelőtt a GYAKI Törökzugi Óvodában, a Maci csoportos gyermekek meghívókat hoztak minden csoportba, hogy náluk „Maci kiállítás” lesz. Meglepve, de ugyanakkor izgalommal vártuk, hogy mit is fogunk látni. Belépve a termükbe, aranyos, édes, szebbnél-szebb mackók fogadtak bennünket ízlésesen elhelyezve az asztalokon.
Tudjuk, hiszen megbeszéltük, hogy a kiállításon csak a szemünkkel figyelünk, de én voltam az első „neveletlen nebuló,”, akit egy pillanat alatt elkaptak az emlékek, és felkapott, magához ölelt egy „régi kedves ismerőst”. Nem bírtam ellenállni neki, szerencsére a gyermekek nem követték a példámat!
Elgondolkodtam, hogy a maci az, ami végigkíséri egész életünket, amit kisgyermekként megkaptunk, azt megőrizzük, veszünk macit saját gyermekünknek és persze az unokánknak, és ha babalátogatóba megyünk akkor is.
A modern technika legmodernebb játékai sem tudták, tudják puha, melengető, megnyugtató, szeretetteli hatalmát megingatni.
Köszönjük Macisok!
András Anna
