Ízletes vacsora mellett, szórakoztató műsor kíséretében közös nótázással, tánccal eltöltött hangulatos estnek adott otthont a sportcsarnok pénteken, az idősek napjának városi ünnepe alkalmából. Az esten részt vevő sok száz ezüstkorú vendéget dr. Görgényi Ernő polgármester köszöntötte, kiemelve az idős emberek iránti tisztelet fontosságát, mely napjainkban egyre inkább fogyatkozik.
– Az anyagi, egészségügyi problémák mellett az idősebb generációk tagjait leginkább a tisztelet, a megbecsülés hiánya és a magányosság bántja, foglalta össze a városvezető, hangsúlyozva, hogy e gondokat nem elsősorban a pénz enyhítheti, hanem az odafigyelés, a törődés és a megértés.
Az esten díjak átadására is sor került. Müller Istvánné csecsemő- és gyermekápoló vehette át idén a Diploma Honorist, a Szent István Egyetem Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézetének tiszteletbeli diplomáját, mely az ápolás területén áldozatos munkát végzők közül a legkiválóbbak tevékenységének, példaértékű életútjának elismerése. Az Év Nagymamája-díjban Ficzere Imréné részesült, az Év Nagypapájának Gúti Sándort választották. E címek különdíjait pedig Széles Ferencné és Szabó István vehette át.
























