A számos gyermekprogram mellett – hagyományteremtő szándékkal – a család felnőtt tagjait is színes programok várták június 14-én, vasárnap a Gyulai Várfürdőben. A fürdő vendégei érkezéskor tombolaszelvényt, a gyermekek buborékfújót kaptak ajándékba.
A színpadi programok között ajándéksorsolás, totók, kvízjátékok, zenés-dalos műsorok várták az érdeklődőket. Emellett a CIMBORA Alapítvány hatalmas területen labirintus játszóházat épített, ahol ókori és középkori játékhelyek szórakoztatták a kicsiket és nagyokat, a szkarabeuszgyűjtéstől egészen a sárkányos lepelig. A családok homokvárépítő versenyen mutathatták meg ügyességüket, melyet a fürdő és a helyi vendéglátósok ingyenes családi ebéddel honoráltak. A délután folyamán búvárbemutatót rendeztek, valamint a Gyulai Várfürdő Kft. uszodamesterei által bemutatott vízből mentésen győződhettek meg a vendégek a dolgozók magas szintű szakmai felkészültségéről – tájékoztatta a Gyulai Hírlap Online-t Boros László, a Gyulai Várfürdő Kft. általános igazgatója.
A családi napon egy rekordkísérletet is végrehajtottak a fürdőben, mintegy 100 vendég fújta egyszerre a buborékot. Az időjárás szép, napos idővel járult hozzá a gyulai vakációnyitáshoz.