Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ismét élvonalban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. É. • HÍREK • 2010. július 09. 11:00
Ismét élvonalban
A Karácsonyi János Katolikus Gimnázium csapata országos filmtörténeti vetélkedőn jeleskedett
A győztes csapat. Fotó: Gyulai Hírlap Online

Ismét a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium csapata – Lipták András, Czégé Zoltán és Monori Gyula – nyerték meg a Mozinet Magazin és az Uránia Nemzeti Filmszínház Zsáner című filmes vetélkedőjének döntőjét. A Zsánerben tulajdonképpen a Mozinet Magazin egy rovata, amely műfajtörténeti és -elméleti írásokat tartalmaz. Azért, hogy a gimnáziumokban kötelezően oktatott mozgóképkultúra- és médiaismeret tárgyat segítsék és felkeltsék a diákok érdeklődését nyolc hónapon át tartó versenyt hirdettek meg. A döntőbe jutáshoz hónapról hónapra maximális pontszám körüli eredményt kellett elérni, a gyulaiak a 450 pontból csupán egyet vesztettek, ezzel másodikként kerülve döntőbe.

Petróczki Istvánné felkészítő tanár az Uránia Filmszínházban zajló döntőről számolt be.

– Idén a filmrendezők és filmműfajok, illetve szerzőiség volt a témája. A verseny célja, hogy a  diákok kapcsolódjanak a média és mozgókép kultúrához, kapcsolódjanak az oktatáshoz és segítse őket az érettségiben. A döntő leginkább egy játék, érdekes, de nehéz feladatokkal. Ilyen volt például az a versenyszám, amikor 15 film 20 másodpercét gyorsan egymás után vetítettek le, és a versenyzőknek meg kellett mondani a film címét, rendezőjét, és még azt is mikor készült. A csapat itt olyan jól szerepelt, hogy rögtön elhúzott a mezőnytől, majd előnyüket végig meg tudták tartani. Aki odáig eljut, az sokat teljesített, de mégis presztízskérdés, hogy ötből ki a legjobb – fejtette ki Petróczki Istvánné, aki végezetül azt is elárulta, olyan neves személyiségek ültek a zsűriben, mint Hartai László a mozgókép- és médiaismeret tárgya megteremtője, Báron György a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense, Bakos Edit az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatója és Varró Attila ELTE filmszakának tanára, ismert filmesztéta.

 

A monitoron megjelenő eredmények. Fotó: Gyulai Hírlap Online
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)