Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Díszoklevéllel ismerték el őket

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. K. • HÍREK • 2010. július 22. 07:00
Díszoklevéllel ismerték el őket
Az egészségügy valamennyi dolgozójának összehangolt munkájára van szükség
Díszoklevelet kapott dr. Horváth Imre. Fotó: Gyulai Hírlap Online

Gyula Város Önkormányzata július 9-én rendezte meg hagyományos Semmelweis-napi ünnepségét, melynek idén a N. Balcescu Román Gimnázium hangulatos terasza adott otthont. Semmelweis Ignác születésének napja idén is alkalmat teremtett az egészségügyben dolgozók áldozatos munkájáért a köszönet s a hála kifejezésére.

Városunk képviselő-testülete nevében dr. Perjési Klára polgármester köszöntötte a gyógyulásunkért, egészségünk őrzéséért küzdő szakembereket, beszédében hangsúlyozva, hogy fontos a mindenna-pok rohanásán túl, legalább egyszer egy esztendőben, a fehér asztal mellett is találkozni. A zavartalan és eredményes működéshez az egészségügy valamennyi dolgozójának összehangolt munkája szükséges, emelte ki a városvezető, hozzátéve, hogy az évtizedek óta várt és elengedhetetlen reform Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár személyével most olyan reménnyé vált, mely belátható időn belül jelentős pozitív irányú változást hozhat a magyar egészségügy számára.

Az ünnep résztvevőit Bálint Gergely egy Wass Albert költemény remek tolmácsolásával, Kóra Szilvi énekesnő pedig varázslatos hangjával s dalaival ajándékozta meg. Díszoklevéllel ismerte el Gyula városa Nagy-Krasznai Ibolya körzeti ápoló, Toronyi Béla diplomás ápoló, dr. Horváth Imre háziorvos és dr. Márk László belgyógyász főorvos kiváló s önzetlen munkáját. A kitüntettek díjait a Gyulai Civil Szervezetek Szövetsége és Zsigovits István ékszerész ajánlotta fel.

Díszoklevelet kapott dr. Márk László. Fotó: Gyulai Hírlap Online
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)