Kárpát-medence egyik legszebb szentélyében, a Csíksomlyói-nyeregben szíve minden melegével, szeretetével köszöntötte Böjte Csaba ferences szerzetes a katolikus egyház főpapjait, nemzetünk elöljáróit és a zarándoktestvéreket a pünkösdi búcsú ünnepi szentmiséjén. A Gyulai Nyugdíjasok Polgári Egyesülete szervezésében is indult egy maroknyi csoport a 443. csíksomlyói pünkösdi búcsúba, melynek idén az ünnep lényegét magába foglaló Most segíts meg, Mária! imádság volt a mottója. Böjte Csaba az alábbi gondolatokkal kezdte szónoklatát.
– Annak idején Csíkban gyerekkoromban hallottam, hogy a zarándoklásra sosincs rossz idő, legfennebb gyenge ember. Örvendek, hogy nem lettünk táposok. Nem ijedünk meg az esőtől, a széltől, a gondoktól, a bajtól. Mert sajnos tudom, hogy van sok gond, baj: az ember leül a gyóntatószékbe és hallja, hogy „most vesztettem el a munkahelyemet”, „a bank el akarja venni a házamat” – krízis, gond, nehézség, családi viszályok, betegségek. És Anyánk, az egyház összegyűjt bennünket, hogy imádkozzunk, és együtt közösen mondjuk, hogy „Most segíts meg, Mária, ó irgalmas Szűzanya!
Az elesett gyermekek gyámolításáról is ismert ferences szerzetes beszédében egymás bátorítására, vigasztalására, erősítésére buzdított. Örömét fejezte ki, hogy a kettős állampolgárság lehetőségével az anyaország újra kinyújtotta kezét a határon kívül szorultak felé. A csíksomlyói búcsú perselypénzét a magyarországi árvízkárosultak számára ajánlották fel. A szentmisén részt vett Francisco-Javier Lozano bukaresti apostoli nuncius és a világ ferenceseinek legfőbb elöljárója, José Rodríguez Carballo. Idén is Christián László kalauzolta a gyulaiakat Erdély csodálatos tájain, hogy a zarándoklaton túl a történelmi Magyarország egy-egy nevezetességével megismertesse utazótársait. Kolozsvár, Segesvár, Csíkszereda, Madéfalva, Gyergyószentmiklós főbb látványosságait és templomait kereste fel a csapat.
Kiemelkedett a programok közül a gyergyószárhegyi misén való részvétel és a kolostor megtekintése, mely a 90 éves Ferenc Endre szerzetes atya házfőnökségével működik. Az ő gondoskodásával egy kétgyermekes házaspár 20 szegény sorsú árva gyermek bentlakását és 30 napközis ellátását biztosítja a kolostor területén. A házaspár és Ferenc Ervin atya minden nélkülözésük mellett is meleg szívvel, süteménnyel és gabonapálinkával fogadta, majd indította útjára a zarándokokat.