Nem kellett a gazdájának sem a környékbeliek által csak Gazsó-házként emlegetett romos tanyasi ingatlan, amely valami isteni közbenjárásnak köszönhetően mégis megmenekült. A Sió-halom közvetlen közelében korábban roskadozó parasztház immár gondosan tatarozott, fehérre meszelt falaival és muskátlis gangjával fogadja az alföldi puszta vándorait. Sió-halmi tájház néven írja tovább történelmét az aprócska épület, mely újjászületését – elsők között – Csordás Józsefnének, a Tanyavilágban Élők Érdekvédelmi Egyesülete elnökének köszönheti.
– Lerombolták volna, mert nem kelt el a ház. Csupán a cserepeket használta volna fel a tulajdonos az istállójához. Ezt hírül véve ötlött fel bennem az ötlet, hogy ha már itt van a Sió-halom (kunhalom) a ház közelében, akkor olyan jó lenne, ha itt megpihenhetnének a kilátogatók. Letehetik itt a biciklit, leülhetnek, gondolkodnak. Állítólag a kunhalmok erővonalakra épültek, és olyan kisugárzásuk van, hogy feltöltődnek az itt tartózkodó emberek. Megkerestem a képviselőket, ők fantáziát láttak benne, és összeadták az árát, a 300 ezer forintot. Az alpolgármester úr is adott 35 ezret, majd a Városbarátok is támogatták az ötletet. Úgy látom, kicsit mindenki magáénak érzi, és többen fognak itt rendezvényeket tartani, szalonnát sütni. Vagy egy család is kijöhet ide a nagy csendbe, akár egy hétvégére is.
Az érdekvédelmi egyesület az ingatlan megvásárlását követően további 320 ezer forintot költött felújításra a Békés Megyei Önkormányzat támogatásából. Még a tűzifatárolásra szánt szín rendbe hozása várat magára, hiszen ezt is csak adományból vagy pályázat útján tudják véghezvinni. Dr. Gyarmati Sándor emlékére a szobában emlékkiállítás látható.
– Gyarmati Sándornak is volt egy tanyája. Jó gazdálkodó, jó zenész és jó szájsebész volt, de politikusnak sem volt utolsó. Ezért megérdemli, hogy az örökségét, emlékét, méltó helyen őrizzük meg. Aki ismerte őt, itt újra rácsodálkozhat személyére, aki meg távolabbról érkezik, tovább viheti hírnevét – indokolja Csordás Józsefné, miért ezt a helyszínt választották dr. Gyarmati Sándor tárgyi emlékeinek bemutatására. Bárki gondol egyet, és eltölthet egy hétvégét a házban, pihenhet, szalonnát süthet. És ami a mai világban nagy szó, mindezt ellenszolgáltatás nélkül. Csupán adományt fogadnak el az egyesület tagjai, hogy a ház körüli legfontosabb dolgokat – petróleum, mész és tisztítószerek – biztosítani tudják. Végül némi technikai kérdés. Aki kedvet kapott a tájház felkereséséhez, a 30/334-4998-es számon, előzetes időpont-egyeztetés után a Siórét 60. szám alatt megtalálható Csordás-tanyán kapja meg a kulcsot.