Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Lajos bácsi megpihent

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Christián László • SPORT • 2010. április 18. 18:00
Lajos bácsi megpihent
Megemlékezés
Képünk illusztráció

Molnár Lajost (1922–2010) városunkban mindenki úgy ismerte, mint „az úszóedző”, aki Szekszárdon született, és Békéscsabán érettségizett az Evangélikus Gimnáziumban. A háborús katonai szolgálatot és a szovjet hadifogságot túlélve a szomszéd városban dolgozott, ahol feleségével, Magdikával megismerkedett. Megyei szakszervezeti sportosként és úszóedzőként dolgozott, miközben szorgalmával a szakedzői diplomát is megszerezve, 1970-től főállású trénerként telepedett le Gyulán. Sikeres generációkat nevelt fel, közöttük a kétszeres olimpiai döntős Nagy Sándort indította sikerei felé KSI-s sportiskolájába.

Szerette tanítványait, és kemény munkájának szép eredményei születtek egy évtizeden keresztül, de infarktusa leparancsolta az edzői pályáról. Ettől kezdve az idősek úszásoktatásával szerzett sok örömet szépkorú tanítványainak is. Kiemelkedő munkájának elismeréseként méltán kapott több kitüntetést. Meggyengült egészsége miatt műtéteken esett át, és visszavonultan élt, mígnem az elmúlt hét pénteki hajnalán, békésen szenderült örök álomba.

Hozzátartozói és tisztelői pénteken 13 órakor kísérik nyugvóhelyére a Szentháromság temetőben.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)