Városunkban is március 22-én emlékeztünk meg a víz világnapjáról. A Kossuth téren a gyulai „vizes” intézmények, a Környezetvédelmi-, Természetvédelmi- és Vízügyi Felügyelőség (KÖR-KÖVIZIG), a Gyulai Közüzemi Kft. és a Gyulai Várfürdő Kft. összefogásával egész napos programsorozat várta az érdeklődőket.
– A víz világnapjának akkor van értelme, ha a fontos gondolatokat kivisszük az emberek közé. A felnőtteket és a gyerekeket is meg kell szólítani, hiszen a környezettudatos gondolkodás fiatal korban alakítható ki a legkönnyebben.
Minderről Bak Sándor, a KÖR-KÖVIZIG igazgatója beszélt. A világnap alkalmából egy napra a Kossuth téri szökőkutakat is beindították városunkban.
Lévai Ildikó, a KÖRKÖVIZIG sajtószóvivője az esemény értékelésekor kifejtette, a „vizes” cégek közös ünneplésének elsődleges célja a víz fontosságának a hangsúlyozása volt.
– Eddig szinte csak a gyermekek, fiatalok felé tettünk lépéseket a különböző pályázatok kiírásával. Ez önmagában szép sikert hozott, viszont a megfogalmazott üzenetek nem jutottak el széles rétegekhez, ezért vittük ki a rendezvényt az utcára. A világnaphoz kapcsolódó játékokba bekapcsolódott városunk csaknem összes óvodása, általános iskolása, sőt szép számú középiskolás is megfordult a téren. Érkeztek csoportok Dobozról, Békéscsabáról, Szarvasról is. Óriási sikernek könyveltük el, hogy a gyógypedagógiai intézet valamennyi korcsoportja részt vett a rendezvényen. Kaptunk visszajelzést olyan turistáktól, akik előző hétvégéjüket hosszabbították meg egy nappal, hogy megnézzék, miről szól Gyulán a víz világnapja – hangsúlyozta Lévai Ildikó.
S hogy miről is szólt a víz világnapja? A vízi akadályversenyen az érdeklődők megismerkedhettek a vízügyel, hogy honnan erednek, s hová érkeznek a folyók. A kismérnök-képzésen mindenki kipróbálhatta magát, hogyan birkózik meg a mérnöki tudományokkal. A Körösök mentén „vízitúrára” kerekedhettek fel az érdeklődők, a képkirakónál Bodoky Károly vízépítő mérnök nevét jegyezhették meg. Egy következő állomáson a víz körforgását is nyomon követhették, különböző vízszerelvény-idomokat illes zthettek egymásba. Megismerkedhettek közelebbről a várfürdővel, és még sorolhatnánk a 16 állomás és jó néhány bemutatópont tevékenységét.
– A törekvés az volt, hogy az érdeklődők számára játékosan, de mégis kellő tudományos szinten nyújtsunk hasznos ismereteket mindenről, ami a vízhez kötődik, a vízhez és Gyulához, hiszen nem egyszer halljuk és mondjuk, hogy Gyula a vizek városa. Így, amikor a szórakoztató programokhoz kerestünk fellépőket, elsődlegesen gyulai gyerekekre, fiatal felnőttekre gondoltunk. Voltak már jól ismertek közöttük, de olyan gimis zenekarok is, akiknek ez volt az első fellépésük. Színvonalas műsoraik komoly sikert arattak. Talán elmondható, hogy azok, akik március 22-én célzottan vagy véletlenszerűen jártak a Kossuth téren, már biztosan tudják, ez a nap miről szól a naptárban. Bízunk benne, hogy jövőre újra találkozunk mindenkivel a víz világnapján.