Ismét különleges élmény részesei lehettünk a Gyulai Várszínház Kamaratermében, amikor Szabó Győző színművész-képzőművész grafikai kiállítás-megnyitója után közvetlenül a színpadon Cziczó Attila Tiszta kosz című zenés darabját élhettük át Póka Angéla, Szabó Győző és a műben élőben muzsikáló zenészek Nagy Szabolcs – zongora, Császári Gergő – gitár, Szabó Tamás – szájharmonika) által.
Póka Angéla közel húsz évet élt külföldön, ebből legtöbbet az Egyesült Államokban. Gyermekkora óta énekel, tizennégy évesen felvették a Los Angeles County School for the Performing Arts intézmény főiskolai karának gospel szakára, ahol nagy nevektől – Barry White, Tina Key – tanulhatott. Diplomaosztójának évében neki ítélték a főiskola legkiemelkedőbb zenei előadásáért járó díjat. Amint lehetett, minél több időt töltött Magyarországon, 2001-ben pedig hazaköltözött. Különböző bárokban adott elő soul és gospel darabokat, 1999-ben és 2000-ben a Dívák éjszakáján énekelt olyan közismert előadókkal, mint Szulák Andrea, Malek Andrea, Keresztes Ildikó. 2005-ben jelentkezett a Megasztár 3 című televíziós műsorba, amelyen harmadik helyezést ért el. 2006 óta a Chieffoundation és a várszínházi esten is fellépő Fekete tej zenekar tagja.
Szabó Győző színészetet nem tanult, eredetileg képzőművészeti pályára készült. A Képzőművészeti Főiskola után reklámcégeknél dolgozott, mint alkalmazott grafikus. A Tilos az Á-ban, az akkortájt igen népszerű underground klubban többedmagával performance-színházat alapított, majd Csányi János Szentivánéji álom című darabja indította el óriási lendülettel színészi karrierjét. 1995 óta a Katona József Színházban játszik és a rendszeres filmes munkáin kívül több hazai színház vendége is. Első sikeresebb filmszereplését a Valami Amerika című vígjátékban láthattuk, azóta számos filmben – Kontroll, Megy a gőzős, Nyócker, Buhera, Mátrix – és szinkronszínészként kamatoztatta karakteres hangját. 2008 óta állandó tagja a Beugró című, népszerű improvizációs televízió-műsornak.
A Rohonyi Gábor rendezte Tiszta kosz című darab az 1930-as évek Amerikájának légkörét idézi, korhű díszlettel, zenével, hangulattal. Az akkori világválság idején, egy bárban játszódó történetben a kiégett életművész whisky-gőzben, dohány- és marihuána-füstben mereng szerelmének hiányán, aki folyamatosan része minden el-elmélázó gondolatának. A korhű dalokkal átitatott történelmi monodrámát – amelyben utalások vannak a világválságra, a Titanicra, Al Capone-ra is – átélhetővé és időtlen mondanivalójúvá teszik az érzelmek, amelyek érzői múlnak el csak, maga az érzés sohasem.
Sokatmondó zenei átmenet után, a bár falán, az énekesnő arcával egy korabeli plakát hirdet angolul egy koncertet: „Fellép Angie és a Fekete tej 1931. augusztus 17.-én, este kilenckor, Manhattanben, a 23-as dokkban, Jimmy kocsmájában.” Ez az arcképplakát helyezi a nőt először előtérbe, anélkül, hogy megjelenne a színen, mivel eleinte a szerelmes férfi csak őhozzá intézi szavait. Később megjelenő Angéla testbeszéde és erőteljes hangja is csak a színmű zenei részét erősíti, ezzel teret hagyva Győző prózai monológjának, aki hol tragikus homályba borít, hol megnevettet, máskor félmosolyra húzza szánkat. „Apám szerint mindig az igazat kell mondani… Magamnak.” /Cziczó Attila/
Feltűnnek a korabeli atmoszférát idéző számok, mint például a Melody, a Cocain, a Mary Jane, a Like a Hobo, a God Bless The Child, vagy az Ain’t Nobodys Bussines, amelyeket a nevéhez hűen, angyali külsőt és mozgást másoló Angie elementáris erővel, ugyanakkor érzéki finomsággal fűszerez. Győző hasonlóan energikusan és átélve adja elő monológját és sok énekest meghazudtolva brillíroz karakteréhez hű, rekedtes énekhangjával. A jól kitalált dramaturgia által a letisztult színpadkép minden eleme működésbe lép. Az egykorú bármikrofon, a whiskysüvegek, az asztalok, egy kés, majd egy kerekesszék egy-egy összehangolt folyamat elemei. Akárcsak az elsőrangú zenészek, akik igencsak fontos szereplői az előadásnak. Két zenész, a zongorista és a gitáros a baloldali bársarokban muzsikál, míg egy csavargó herflis alig észrevehetően a jobb sarokban fetreng a plakát alatt, így a darabba beleépülve, élőben hallhatjuk tőlük az odavaló dallamokat, ritmusokat, a bluest, countryt, gospelt és jazzt.
Az előadás vége felé különös érzés kerített hatalmába. Arra lettem figyelmes, hogy már régen úgy nézek a színpadon, mintha az alkotó fehérbőrű emberek színes bőrűek volnának. Tudatosan kezdtem el figyelni kommunikációjukat, sohasem gondoltam volna, hogy utalások nélkül el lehet játszani azt, hogy valaki fekete. Megfelelő gesztikuláció és tesztbeszéd, szöveghordozás, énekhang és zene kell hozzá, amit nehéz leírni, inkább csak érzékeltethető, talán ettől igen hatásos.
Igazi fekete tej!
