zatykó károly
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Több éves szünet után a Jókai utcában nyitotta meg újra a kapuit a gyulai Retró Múzeum, ahol az érdeklődők több mint kétezer tárgyat nézhetnek meg. A klasszikus kiállítóhelyekkel ellentétben a vendégek meg is foghatják, illetve ki is próbálhatják az 1960-as, 1970-es és 1980-as évek tárgyait.
Zatykó Károly tulajdonos elmondta: a múzeum ötlete 2010-ben fogalmazódott meg benne egy családi kirándulás alatt Keszthelyen, ahol meglátott egy klasszikus, a hatvanas évekből származó redőnyös babakocsit. Neki is volt egy olyan babakocsija, illetve az édesanyjától is sok régi tárgyat örökölt, ezek adták a gyűjtemény alapját.
Kifejtette: a babakocsi után azonnal beindult a gyűjtés, az ismerőseitől is kapott tárgyakat, valamint lomtalanításokon is gyakran vásárolt.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A kiállítóhelyet a Rőfös udvarban nyitotta meg, ahol egészen a koronavírus-járványig működött, ezután idén nyáron nyitotta meg újra a kapuit a Jókai utca 20. szám alatt.
Mint mondta, a korábbinál most kevesebb, körülbelül kétezer-kétszáz tárgy látható a múzeumban, ennek az oka az, hogy nem olyan kiállítást szeretett volna létrehozni, ahol egy-egy látnivalóból, például játékautóból vagy szódásüvegből, több száz van kirakva, hanem minél több ikonikus dolgot szeretne bemutatni a polcokon.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Zatykó Károly hozzátette: a kiállítás a születéstől követi végig a korszak életét, az érdeklődők betekinthetnek a gyerekkorba, a tinédzserkorba, az úttörő évekbe, egy korabeli konyhába, egy lakásbelsőbe, az akkori nyaralások jellegzetességeibe, van női- ás férfisarok. A használati tárgyak mellett ruhák, játékok, könyvek, füzetek és magazinok is láthatók, valamint több fotópont is, ahol a látogatók akár fel is próbálhatnak egy-egy öltözéket.
Kiemelte: a múzeum meglehetősen zsúfolt, így nem tudja tartani a klasszikus múzeumi elrendezést, ezért a jövőben függőleges jelzőtáblák fogják megmutatni, hogy éppen melyik részen járnak a betérők.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A tulajdonos elmondta, idegenvezetést is szokott tartani a kiállítóhelyen, amely nem feláras, szívesen beszél a tárgyakról, illetve szereti felidézni az emlékeket a vendégekkel együtt.
A gyulai Retró Múzeum hétfőnként zárva tart, kedden, szerdán és csütörtökön bejelentkezés alapján mehetnek a vendégek, pénteken és szombaton 10 órától 18 óráig, vasárnap 10 órától 15 óráig tart nyitva.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

























