A Boabet magyar oldalának munkatársa szerint szerint: „Minden a félelemmel kezdődik. És ebből formálódik a jellem. Ha valaki fél az elutasítástól, akkor úgy él, hogy ezt az elutasítást elkerülje – vagy éppen nagyon erősen próbálja megakadályozni.” A menekülés előre tehát a legjobb útnak tűnik arra, hogy legyőzzük a bénító félelmet – hogy valóra váltsunk egy álmot. Sokan azonban éppen a félelemtől félnek a kudarctól. Feladják, mielőtt egyáltalán megpróbálnák. Ilyenkor jelenik meg a fejünkben az „én ezt nem tudom” gondolat. De vajon mennyi bátorság kell ahhoz, hogy végre megtegyük azt az első lépést? És vajon a bátorság előrevihet minket? A szerencséhez? Igen, képes rá – mondja a bátorságtréner egy coach. Ő maga is sokszor volt már bátor életében, és elmagyarázza, hogyan edzhetjük hatékonyan a „bátorságizmunkat”.
„Miről beszélünk tulajdonképpen, amikor bátorságról beszélünk?”
Szükségünk van a félelemre ahhoz, hogy bátrak lehessünk. Normális esetben egyszerűen cselekednénk, de a félelem visszatart minket. A félelmek ellenére cselekedni, a félelmet legyőzni – ez a bátorság. Csak az tudja megtapasztalni, hogy valami működik-e, aki hajlandó elindulni és szembenézni a félelmeivel. A bátorság titka nem az, hogy azt mondjuk: „nincs bennem félelem”, hanem hogy tudatosan szembenézünk vele. Újra és újra elindulunk, kipróbálunk valamit – ezt nevezem bátorságtréningnek.
„Mikor volt utoljára igazán bátor?”
Legutóbb akkor voltam igazán bátor, amikor magabiztosan kiálltam egy csoport elé, és valami személyeset meséltem magamról. A legtöbben azt gondolják, hogy bátorságtrénerként már nincsenek félelmeim. A sok gyakorlás miatt valóban ritkábban félek, de még mindig újra és újra merek valami újat kipróbálni.
„Miért fontos újra és újra bátornak lenni – és milyen helyzetekben?”
Ha elkerüljük a félelmet, akkor a világ, amelyben mozgunk, egyre kisebb lesz. Saját magunkat korlátozzuk. Nagyon fontos fejleszteni a bátorságot, mert szabaddá tesz bennünket. Egészen az önrendelkezésig. Számomra a bátorság mind a szakmai, mind a magánéletben alapvető képesség. De pl. egy value betting során nem kell bátornak lenni, ott az óvatosság a fontos.
„És a bátorság boldogabbá is tesz?”
Ha állandóan aggódom és semmit sem merek megtenni az életben, akkor nem tudok boldogságot átélni. Csak akkor lehetek boldogabb, ha kezdeményezek. Persze előfordulhat, hogy valami rosszul sikerül, hogy elbukom az utamon. De csak így történhetnek boldog véletlenek és alakulhatnak ki lehetőségek arra, hogy valami nagyszerű történjen. Készen kell lennünk arra, hogy kinyissuk az ajtót a szerencsének – és ehhez kockáztatnunk kell valamit.
„Hogyan kezelhetjük jobban a kudarcot?”
Manapság gyakran már apróságokat is kudarcnak tekintünk. Tudatosítanunk kell magunkban: a gyerekek is úgy tanulnak meg járni, hogy először elesnek! A visszaesések az élet részei, ezt el kell fogadnunk. Ebben nagyon fontos szerepe van az önszeretetnek – büszkének kell lennünk arra, hogy egyáltalán mertünk próbálkozni. Aztán meg kell vizsgálnunk, milyen tapasztalatokat szereztünk, és hogyan csinálhatjuk legközelebb jobban. A sikerhez vezető út maga tesz minket sikeressé: ehhez hozzátartozik az is, hogy néha elesünk, majd újra felállunk.
„A jövőtől való félelem sokakat kísér – hogyan tanulhatunk meg a jelenben élni?”
A jövőtől való félelem csupán egy elméleti elképzelés. Ha félek valamitől, attól még nem tudom megváltoztatni. Ha állandóan aggódom rajta, attól a problémát sem oldom meg. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy ezek a jövővel kapcsolatos félelmek valóban reálisak-e, vagy csak a figyelmünk táplálja őket.
„Utálta a sétákat”
Sigmund Freud pánikrohamoktól és agorafóbiától szenvedett – vagyis félt az emberektől, a szűk terektől és a nyilvános helyektől. Például attól is félt, hogy át kell mennie az utcán vagy vonatra kell szállnia.
