Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A keleti irányba utazó locsolóknak lesz egyszerűbb a dolguk

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2026. április 06. 09:00
A keleti irányba utazó locsolóknak lesz egyszerűbb a dolguk
Jó reggelt, Gyula!

Ma már közel sem lesz nyugodt időjárásunk, éppen hidegfront vonul fölöttünk, a frontfelhőzetet helyenként zápor kíséri. A záporos tömbök számossága a délelőtt folyamán fokozatosan csökken, délután már a legtöbb helyen nem is valószínű csapadék – ezzel együtt a felhőzet is nagy területen csökken. Bár jelentősen gyengül a front fölöttünk, nyomában nagy területen megerősödik az északnyugatira forduló szél, elsősorban a magasabban fekvő helyeken viharos lökések sem kizártak –mondhatni tehát, hogy a délkeleti, keleti irányba utazó locsolóknak lesz egyszerűbb a dolguk, ugyanis nekik lesz hátszelük. A hőmérséklet nem emelkedik a tegnapi magasságokba, de így is az ország nagy részén kissé a sokévi átlag fölött alakul –16 és 22 fok közötti csúcsértékekre számíthatunk.

Forrás: facebook.com/HungaroMet

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)