Fotó: Gyulai Amazonok
Az országos U17-es futsalbajnokságban szereplő Gyulai Amazonok együttese a Gyulaházai Futsal csapatát fogadta hazai pályán január 31-én.
A fürdővárosi gárda rendkívül magabiztosan gyűjtötte be a győzelemért járó pontokat, már az első félidőben tíz góllal vezettek, amelyet a meccs végéig tizennégyre tudtak növelni. A mérkőzésen az összes mezőnyjátékos gólt szerzett.
„Néhol szép játékkal, egy kellemetlen ellenféllel szemben sikerült nagy győzelmet elérni! Ma jól mentek a kis játékok és a 2v1 elleni párharcok. Még mindig kicsit sok helyzetet hagynak ki a lányok, de megkérdőjelezhetetlen a fejlődés.” – értékelt Krisán József edző.
A Gyulai Amazonok U17-es futsalcsapata legközelebb február 8-án, vasárnap 16 órakor lép pályára a Dirner-Siland Futsal Club ellen.
























