Fotó: HungaroMet NZrt.
Napközben is az átlagosnál hidegebb lesz
Jó reggelt, Gyula!
Napközben is az ilyenkor átlagosnál hidegebb lesz, a mai maximum -8 és 0 fok között várható. Ugyanakkor nagy szélre már nem kell számítani, sőt átmenetileg nagyrészt napos időben lesz részünk. Északkeleten azonban a nap nagyobb részében felhősebb maradhat az ég (arrafelé reggel, délelőtt néhol még kisebb havazás sem kizárt), illetve nyugat felől ismét megszaporodnak a felhők. Késő délutántól, estétől pedig már havazhat is, ami az enyhülés miatt egyes részeken idővel ónos esőbe válthat át – közölte a HungaroMet NZrt.























