Egyelőre senki nem jelentkezett az éjjel-nappal folyamatosan nyitva tartó melegedőként működő Napfény nappali központban – közölte Görgényi Ernő hivatalos közösségi oldalán.
A polgármester reggel ment be a központba, hogy tájékozódjon, fogadtak-e éjszaka bajban lévő embert. Mint megtudta, eseménytelenül telt az éjszaka.
Ahogy arról beszámoltunk, vörös kód lépett életbe az országban szerdán 8 órától, a hideg és a hó miatt a szociális intézmények kötelesek fogadni a hajlék nélkül élőket, és azokat, akik a hideg miatt bajba kerültek. A fürdővárosban a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézményének közreműködésével melegedőket biztosítanak, ahova bárki betérhet a hideg elől.
A gyulai hajléktalanszálló is rendelkezik szabad kapacitással, és melegedőként a MÁV-állomás váróterme is rendelkezésre áll folyamatosan, éjjel-nappal.
Amennyiben valakinek tudomása van olyanról, aki rosszul fűtött vagy fűtetlen ingatlanban tartózkodik, illetve bármilyen módon veszélyeztetett, hívja a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézményét (munkaidőben a Család- és Gyermekjóléti Központ ingyenesen elérhető telefonszámán: 06-80/203-730, munkaidőn kívül a 0–24 órában elérhető készenléti telefonszámon: 06-30/254-7542).
Aki bajba jutott hajléktalan embert lát, munkanapokon 8 és 18 óra között hívja a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet gyulai intézményét, amely a jelzések alapján azonnal tud intézkedni (munkaidőben a 06-30/883-0797-es telefonszámon kell hívni, munkaidőn kívül pedig a dél-alföldi regionális diszpécserszolgálatot a 06-70/505-8080-as telefonszámon).
Ha a veszélyeztetett személy állapota azonnali egészségügyi ellátást igényel, a 112-es segélyhívón kell jelezni.
























