Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tűzifával vertek át egy nőt

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2025. december 02. 16:30
Tűzifával vertek át egy nőt
Közel félmillió forintot csaltak ki tőle

Tűzifával vertek át egy egy kétegyházi nőt, közel félmillió forintot csaltak ki tőle – közölte közösségi oldalán a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Mint írták, az asszony egy közösségi oldal adok-veszek csoportjában talált rá a hirdetés által szeretett volna tűzifát venni, amelyre el is utalt 456 ezer forintot, a tüzelőt azonban nem kapta meg az ígért időben, a hirdető pedig elérhetetlenné vált.

A Gyulai Rendőrkapitányság csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el, és egyben mindenkit óvatosságra intenek.

  • Kérik, hogy lehetőleg csak telephellyel és hiteles mérleggel rendelkező cégtől, vállalkozástól vásároljanak tüzelőt.
  • Újsághirdetés, internetes hirdetés útján, vagy házaló árusoktól való vásárláskor nagyobb az esélye annak, hogy csalás áldozataivá válnak.
  • A kedvezőnek tűnő, a piaci árnál jóval alacsonyabb árról szóló ajánlatokat fontolják meg!
  • Megrendeléskor előre egyeztessék a kiszállítás időpontját és lehetőleg kérjék olyan családtag, vagy szomszéd segítségét a lerakodáshoz, aki jártas a tüzelőanyagok vásárlásában.
  • Csak akkor fizessék ki a fát, ha megnézték, hogy olyan minőségű, amilyet szerettek volna és a jelenlétükben le is mérték az átadott mennyiséget. Csak a lepakolt fa árát fizessék ki. Amennyiben az eladó előleget kér, legyenek nagyon körültekintőek.
  • Ha nem ismerik jól a vállalkozót, céget, előre ne utaljanak, és ne adjanak át pénzt. A kiszállításkor idegeneket ne engedjenek be a házba. Mielőtt megérkeznek, készítsék elő a megbeszélt vételárat, ne a szállítók szeme láttára vegyék elő az összes megtakarított pénzüket.
  • Ha bűncselekmény áldozatává váltak, a lehető legrövidebb időn belül értesítsék a rendőrséget a 112-es segélyhívószámon.
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)