Fotó: Gyulasport NKft.
A Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban rendezték meg a diákolimpiai játékos sportverseny körzeti döntőjét november 20-án.
A Gyulasport NKft. által rendezett eseményen nyolc csapat mérte össze a tudását, a fürdővárosi általános iskolák mellett a Sarkadi Általános Iskola, valamint annak Gyulai úti tagintézménye is a résztvevők között volt.
A diákok hét versenyszámban álltak rajthoz, amelyek között labdás feladatok, gátugrás és négykézlábjárás is szerepelt.
Fotó: Gyulasport NKft.
A sportversenyt az 5. számú általános iskola A csapata nyerte, a második az Implom József általános iskola együttese lett, így ők készülhetnek a december 16-i vármegyei döntőre, amelyet szintén a gyulai tornacsarnokban rendeznek meg.
Végeredmény: 1. 5. számú általános iskola A csapat, 2. Implom József általános iskola, 3. Magvető református általános iskola, 4. Dürer Albert általános iskola, 5. 5. számú általános iskola B csapat, 6. Sarkadi Általános Iskola Gyulai úti tagintézménye, 7. Sarkadi Általános Iskola, 8. Bay Zoltán általános iskola.
Fotó: Gyulasport NKft.




































