Fotó: Gyulasport NKft.
Az U20-as harmadosztályú kézilabda-bajnokság G csoportjában szereplő Gyulasport NKft. a Tisza Volán Szeged csapatát fogadta hazai pályán november 19-én.
Gyulasport NKft.: Triffa Zsuzsanna, Szalai Noémi, Técsi Karolina, Barta Zita 12(3), Tarkovács Réka 6, Macsári Klaudia Zsanett 5, Ács Eszter Emma 4, Nagy Jázmin 4(1), Bardócz Maja 1, Gál Csenge 1, Szabó Jázmin, Pop Maya, Hemdi Neila Adrienn, Erdei Nóra, Tarkovács Dorka, Kovács Vivien. Edző: Zöldi-Tóth Katalin.
A gyulai csapat az első helyről várta a találkozót, a szegediek azonban az első perctől kezdve nagy iramot diktáltak, a hazaiakat ez meg is lepte. A 21. percig fej fej mellett haladtak a csapatok, akkor a vendégek vették át a vezetést, a félidőig három gólosra növelték az előnyt.
Fotó: Gyulasport NKft.
A második játékrészt gyulai gól nyitotta, amelyre hárommal válaszoltak a szegediek, ezután sorozatban öt gólt szereztek a hazaiak. A 42. percben egy góllal vezettek a vendégek, de ekkor beindult a fürdővárosi henger, egy 12-5-ös szériával zárták le a meccset, így pedig továbbra is a tabella éléről várhatják a folytatást.
– A mai mérkőzés első félideje sajnos gyengére sikerült. Nem voltunk elég agresszívek védekezésben, hiányoztak a faultok, támadásban pedig nem találtuk a megfelelő távolságokat és ritmust. A szünet után viszont teljesen más arcunkat mutattuk, a nyitott védekezésnek köszönhetően sikerült megfordítanunk a találkozót, és végül itthon tartottuk a két pontot. A lányokat a második félidőért dicséret illeti, az első játékrészt pedig mielőbb el kell felejteni – értékelt Zöldi-Tóth Katalin.
A Gyulasport NKft. U20-as együttese a folytatásban, december 13-án a Mezőtúri AFC-Sygenta ellen lépnek pályára.
Fotó: Gyulasport NKft.




























