Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Rendkívüli téma lesz Krasznahorkai László Nobel-díja hétfőn a városházán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2025. november 09. 14:54
Rendkívüli téma lesz Krasznahorkai László Nobel-díja hétfőn a városházán
A polgármester megbeszélést hívott össze

Az elmúlt hetekben több gyulai értelmiségivel is beszélgettem arról, hogy rövid távon és hosszú távon miként ünnepelhetnénk meg, illetve milyen módon örökíthetnénk meg ezt a kivételes irodalmi elismerést – adta hírül ma délben közösségi oldalán Görgényi Ernő.

Hétfőn gyulai közéleti szereplőkkel és intézményvezetőkkel tanácskozik a polgármester. 

Úgy fogalmazott: „szerintem semmiről nem késtünk le, a díj átadása december 10-én lesz. Azt javaslom, hogy stratégiai nyugalommal közelítsünk a kérdéshez. Látható, hogy nem kevesen vannak, akik politikai nézeteik alapján értékelik ezt a jelentős elismerést (globalista és patrióta oldalról egyaránt), de nekünk, gyulaiaknak azt kell tekintetbe venni, hogy évtizedek múltán már nem lesznek érvényesek a mai politikai szempontok, de az irodalmi Nobel-díj és Krasznahorkai László életműve akkor is nagyszerű kulturális érték lesz. Ehhez képest kell cselekednünk.”

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)