Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor
Első őszi szakmai napját rendezte meg a Gyulasport NKft. október 14-én az Erkel Ferenc-gimnáziumban.
Nagyné Bódi Katalin operatív vezető beszámolójában azt írta, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) célul tűzte ki az idei szezonra, hogy a kiemelt körzetközpontok szakmai napot szervezzen az egyesületeik szakmai stábjának.
A rendezvényen a D szintű klubok – Zsadány, Szeghalom, a Gyula és Környéke Gyermek Sport Club Egyesület, Elek, Kétegyháza, Békés, Reményhír, Szabadkígyós, Medgyesegyháza – tizenhét szakembere vett részt.
A megjelenteket Nyila Elek szakmai vezető köszöntötte, majd a Gyulasport Kiemelt Körzetközpont U7-es korosztálya tartott edzésbemutatót Forrás Imre, Szendrei Imre, Marton Márkó edzők vezetésével. Ezután szakmai konferenciával folytatódott a program, amelyet Zöldi Sándor, az MLSZ mentora tartott, a témája a grassroots szellemisége volt.
Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor


































































