Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Tar Józsefnét köszöntötte kilencvenedik születésnapján, október 13-án Görgényi Ernő polgármester, Timár Andrea aljegyző és Szilágyi Teréz önkormányzati képviselő.
Terike néni 1935. október 13-án született Gyulán. Szüleivel a szentbenedeki tanyavilágban éltek, egy testvére volt, aki már nem él. Édesanyja halála után az ő feladata volt a háztartás vezetése. Az általános iskola elvégzése után harisnyakötőnek tanult, majd a harisnyagyárban dolgozott. Később a mezőgazdaságban dolgozott, majd a Gyulakonyhánál vállalt munkát, onnan ment nyugdíjba.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
1955-ben kötött házasságot Tar Józseffel, egy lányuk született, később két unokával és egy dédunokával bővült a család.
Az ünnepelt szeret utazni és kirándulni, korábban szívesen vett részt nyugdíjasrendezvényeken.
Terike néni szerint a hosszú élet titka az új célok kitűzése, a munka és a vidámság.





























