Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Rozsos Istvánnét köszöntötték 95. születésnapján

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. MAGAZIN • 2025. október 10. 16:00
Rozsos Istvánnét köszöntötték 95. születésnapján
Julika néni szerint a hosszú élet titka a sok munka és az Istenbe vetett hit

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Rozsos Istvánnét köszöntötte kilencvenötödik születésnapján, október 10-én Alt Norbert alpolgármester és Timár Andrea aljegyző.

Julika néni 1930. október 10-én született Szeghalmon. Szülei földművesek voltak, ketten voltak testvérek, nővére sajnos már nem él. Gyerekkorukat Szeghalmon töltötték, az ünnepelt az iskoláit is ott végezte, amely után a mezőgazdaságban dolgozott. Később a Nemzeti Banknál vállalt munkát, onnan is ment nyugdíjba.

Első férjét korán elveszítette, két gyermeküket egyedül nevelte fel, miután ők felnőttek, házasságot kötött Rozsos Istvánnal. A család később három unokával és tíz dédunokával bővült.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Az ünnepelt számára fontos a hit, a református gyülekezet tagja. Mindig nagyon szeretett olvasni, manapság is szívesen tölti ezzel az időt.

Julika néni szerint a hosszú élet titka a sok munka és az Istenbe vetett hit.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)