A szolgálatot ellátó állomány összesen 278 személyt fogott el, közülük 58 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 96 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 250 embert állítottak elő, köztük 96 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 1 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 80 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 6 súlyos és 25 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 32 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 ember vesztette életét, 6 súlyos és 25 könnyű sérüléssel végződött.
























