Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Sokgólos döntetlen játszottak a Gyulai Amazonok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. SPORT • 2025. október 04. 17:00
Sokgólos döntetlen játszottak a Gyulai Amazonok
Gyulai Amazonok–Arany Bácska 4-4 (2-1)

A Csongrád-Csanád vármegyei bajnokságban szereplő Gyulai Amazonok az Arany Bácska együttesét fogadták hazai pályán október 4-én.

A hazaiak jól kezdték a meccseet, Lovas Laura először ziccerből, majd büntetőből volt eredményes. A félidő végén egy az Amazonok számára balszerencsés góllal szépíteni tudott a vendég sapat, így 2-1-es eredménnyel cseréltek térfelet. A második játékrészben hamar visszaállították a kétgólos előnyt, a végig jól küzdő Freiberger Stella révén. Nem sokkal később ismét betaláltak a vendégek, a fürdővárosiak pedig Kurai Nikolett által megint kétgólosra növelték a különbséget. Az Arany Bácska nagyot hajrázott, a hibákat kihasználva pedig egyenlíteni is tudtak az utolsó percekben.

– Sajnos ismét visszahoztuk az ellenfelet a meccsbe, ez hetek óta minden fronton jellemző ránk. Függetlenül attól, hogy a vendégek megdolgoztak az egy pontért, úgy gondolom, hanyagul kiengedtük a meccset a kezünkből az utolsó 20 percben. Döntő momentumokban gyermeteg hibákat vétünk, azt gondolom, hogy ez nem fér bele már ilyen szinten. 4-5 játékos játékával elégedett vagyok, de akadtak nagyon gyenge egyéni teljesítmények. Remélem, hogy a csapat tanul most már a minden mérkőzésen előjövő hibákból és eredményekben is megmutatkozik a befektetett munka a lányok részéről, mert azzal maximálisan elégedett vagyok – értékelt Molnár Ágnes vezetőedző.

A Gyulai Amazonok legközelebb október 19-én, vasárnap 10 órakor lépnek pályára idegenben a KSE Balástya otthonában.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)