márk róbert, fenesiné markovics nóra és medve istván
Forrás: facebook.com/bekes.rendorseg
Huszonegyedik alkalommal rendezték meg az Országos Vízirendészeti Járőrversenyt szeptember 23. és 25. között Balatonföldváron – közölték a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság hivatalos közösségi oldalán.
Mint írták, Békés vármegyét Márk Róbert törzszászlós és Medve István zászlós képviselték, akik idén kilencedik alkalommal végeztek az első helyen a megmérettetésen.
Kiemelték: a vízirendészeti rendőrkapitányságokat korábban külön értékelték, tavaly óta azonban már a Dunán, a Tiszán és a Balatonon erre szakosodott egységek és a más feladatot is ellátó, nem vízirendészeti rendőrkapitányságokon szolgáló rendőrök egy mezőnyben küzdenek az elsőségért.
Idén 14 csapat, járőrpáros küzdött az elsőségért. Az első nap a rendőrszakmai felkészültséget felmérő tesztlap kitöltésével telt, a gyakorlati versenyszámok teljesítése a második nap kihívásai közé tartozott. A párosoknak a Balatonföldvárnál felállított pályán motoros kisgéphajóval kellett különféle manővereket végezniük, szlalomozni, bóját kerülni, majd a délután folyamán egy evezős versenyszám következett – tették hozzá.
A párost, valamint segítőjüket, Fenesiné Markovics Nóra századost, a vármegyei rendőrfőkapitányság balesetmegelőzési csoportjának munkatársát szeptember 29-én fogadta Vörös Ferenc dandártábornok, Békés vármegye rendőrfőkapitánya, aki hangsúlyozta: rendkívül nagyra értékeli munkatársai igyekezetét, azt, hogy a szolgálati feladataik mellett szabadidejükben is áldoznak időt a felkészülésre, ismereteik bővítésére. A tábornok a versenyzőket és a csapatvezetőt elismerésben részesítette.


























