Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Szakmai napot rendezett szeptember 19-én az Elizabeth Hotelban az Emhő-Baudermann Kft.
Emhő Tamás ügyvezető elmondta: 1993 óta vannak jelen Gyulán, bútoripari termékeket árusítanak, valamint kivitelezéssel és alapanyagyártással is foglalkoznak, kis- és nagykereskedelmi szinten is.
Hozzátette: a szakmai napon – amelyre a partnereiket hívták meg – a beszállítóik, mint a Forest Hungary Kft., a Kastamonu és a Lingomat Kft. mutatnak be új termékeket és szoftvereket.
A megjelenteket Görgényi Ernő polgármester köszöntötte, aki úgy fogalmazott, a városvezetés nagyra becsüli a gyulai vállalkozást, hiszen munkahelyeket és megélhetést biztosítanak.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Hangsúlyozta: mindenkiben az a kép el a városról, hogy itt a turizmus a meghatározó ágazat, ez pedig igaz is, ha a marketingerőt tekintjük, de azt kevesen tudják, hogy Gyula meghatározó szereplője a bútoriparnak Békés vármegyének.
A köszöntő után a szakmai előadásokkal folytatódott a program.

























