józsef főherceg
Forrás: wikimedia.org
100 évvel ezelőtt, 1925. szeptember 6–8. között Gyulán tartózkodott József főherceg. A herceg részt vett a vitézi rendbe való ünnepélyes beiktatáson, az istentiszteleten, a díszközgyűlésen. Este érkezett Gyulára, a városháza előtt fogadták impozás keretek között. Itt a hivatalos vizitek után dr. Csete József polgármester üdvözlő beszédet mondott, majd a Vitézi Szék, a leventék és a hadirokkantak, valamint a főherceg volt katonái járultak elé. Utána az Almásy-kastélyba hajtatott, este szerenádot adott az Erkel-dalkör. Másnap Gyulaváriban, a református templomban istentisztelet volt, utána a községházán díszközgyűlés tartottak, amelyen Békés vármegye közhivatalainak vezető előkelőségei teljes számban jelen voltak, hogy a főherceg elhatározását megörökítő pillanatok tanúi lehessenek. A díszközgyűlésen történt meg a telkek jelképes átadása – vitéz Molnár Mihály százados, vitéz Szeles Ferenc törzsőrmester és vitéz Bányai György volt őrmester számára –, mely alkalommal a kormányzó képviselője, vitéz Siménfalvy Tihamér törzskapitány egy-egy rög alakjában adta át a megadományozott vitézeknek a becsületes munka és önfeláldozó hazaszeretet jutalmaként a felajánlott telkeket. Majd báró Apor Vilmos római katolikus plébános és Vidovszky Kálmán evangélikus lelkész megáldotta a telkeket, a vitézeket és a vitézek családjait. A díszebéd után a főherceg gróf Pongrácz Jenővel vadászott a gyulavári erdőben. Este a vármegyeháza termeiben a Vitézi Szék József főherceg számára bált rendezett. Harmadnap hajnalban elutazott a főherceg.
józsef főherceg
Forrás: wikimedia.org