Három versennyel melegítettek augusztus végén a szezonra a gyulai tekések – tájékoztatta lapunkat Bodor István, a városi tekeliga szervezője.
Először a Szent István-kupát rendezték meg, ahol nyolc páros mérte össze az erejét. A versenyt Hotya Péter és Janó Sándor nyerte, második lett a Hajdúné Balázs Erzsébet és Mogyoróssy László alkotta páros, a bronzérmet Püski Lajos és Germán József szerezték meg.
Néhány nappal később kézdivásárhelyi tekésekkel alkotott párosokkal folytatódott a verseny, amelyet Nyári Krisztofer és Kádár Imre nyert meg. Az ezüstérem Schriffert Rolandé és Czégény Csabáé lett, harmadik helyen Kiss Árpád és Egyed Ferenc végzett.
A felkészülés a Dr. Gyarmati Sándor-tekeemlékversennyel zárult, amelyen nyolc csapat indult. A megmérettetést a Dig Build csapata nyerte meg, az egyéni legjobb Kálnai István lett.


























