Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Nyolcadik alkalommal szervezték meg a Mahler Brigitta Kézilabda Emléktornát augusztus 31-én a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban.
A Gyulasport NKft. 2018 óta rendezi meg minden évben a tornát, hogy a fürdővárosi kézilabda emblematikus alakjára emlékezzenek. Mahler Brigitta a Gyulai SE csapatával érte el a legnagyobb sikereit, majd az aktív játék befejezése után az utánpótlás edzője lett. Szervezetét 2017-ben támadta meg egy betegség, majd májusban elhunyt.
A tornán idén a CZ-Gyulasport NKft. mellett a PC Trade Szegedi NKE és a Kecskeméti Kézilabda Sport Kft. lépett pályára.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyál Csaba
A Gyulasport NKft. beszámolója szerint a hazaiak 26-24-es győzelemmel kezdték a tornát a Szeged együttese ellen. A folytatásban a Kecskemét kerekedett felül a szegedieken, 31-24-es eredménnyel. Az emléktornához méltó színvonalú utolsó mérkőzést a kecskeméti együttes 30-27-es győzelemmel zárta a hazaiakkal szemben, így 2025-ben a Kecskeméti Kézilabda Sport Kft. vehette át a legjobbnak járó serleget. A második helyen a hazai CZ-Gyulasport NKft. végzett, míg a harmadik a PC-Trade Szeged csapata lett.
A kupa legjobb játékosa a hazai csapatból Kovács Szófia Sztella lett, a legjobb kapusnak járó elismerést pedig a kecskeméti Radics Noémi vehette át.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba



























