A szolgálatot ellátó állomány összesen 246 személyt fogott el, közülük 32 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 91 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 238 embert állítottak elő, köztük 106 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 3 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 72 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 haláleset, 9 súlyos és 27 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 38 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből két halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 ember vesztette életét, 9 súlyos és 27 könnyű sérüléssel végződött.

























