Fotó: Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Hat magyar közlekedési rendőr lát el szolgálatot hét héten át Romániában, Arad, Bihar és Szatmár megye területén a helyi hatóságokkal együttműködve.
A Békés vármegyei rendőrség közösségi oldalán azt írták, a közös szolgálat első hetében a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság két munkatársa kapcsolódott be az Arad Megyei Rendőrség tevékenységébe. A magyar rendőrök – akiket az első napon személyesen köszöntött az Arad megyei rendőrfőkapitány – négy napon át teljesítettek közös járőrszolgálatot az Arad Megyei Közlekedési Osztály egyenruhásaival.
A szolgálat során nemcsak a munkakörnyezetet és a helyi eljárási szokásokat ismerhették meg, hanem betekintést nyertek a román kollégák által alkalmazott járőrözési és ellenőrzési technikákba is. Az együttműködés során kiemelt figyelmet fordítottak a közlekedési szabályszegések megelőzésére, a sebességellenőrzésre, az ittas járművezetők kiszűrésére, valamint a járművek műszaki állapotának ellenőrzésére.
A közös szolgálat augusztus 31-ig tart, és a program részeként román rendőrök is érkeznek Magyarországra, hogy hasonló módon csatlakozzanak a magyar kollégákhoz.