A szolgálatot ellátó állomány összesen 243 személyt fogott el, közülük 48 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 91 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 246 embert állítottak elő, köztük 98 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 9 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 81 esetben történt.
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 9 súlyos és 39 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 49 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 ember vesztette életét, 9 súlyos és 39 könnyű sérüléssel végződött.

























