Gyulasport NKft.: Juhász Panni, Szalai Noémi, Komlósi Sára, Tarkovács Dorka 17 (2), Kertes Sarolta 6, Szabó Jázmin 3, Miklya Nóra 2, Tarkovács Réka 2, Kovács Szófia 2, Doktor Zoé 2, Boruzs Alexa 1, Gál Csenge. Edző: Zöldi-Tóth Katalin.
A hazai együttes a negyedik, a vendégek a nyolcadik helyről várták a találkozót, így egyértelműen a gyulaiak számítottak esélyesnek.
A fürdővárosi csapat ennek megfelelően kezdte a mérkőzést, az első félidő félénél már tizenegy gólnyi különbség volt a csapatok között. A kiváló támadójáték mellett – Tarkovács Dorka 17 gólt szerzett a meccsen – a kapusteljesítmény is tökéletes volt.
A második félidőben lehetőséget kaptak a játékra a fiatalabb korcsoportokból nevezett játékosok is, akik szintén remekül helytálltak.
Győzelme után a hazai csapat maradt a negyedik helyen, de egy meccsel kevesebbet játszottak, mint a harmadik és második helyen álló együttesek.
– A mai napon végre szinte teljes kerettel tudtunk pályára lépni, és ennek meg is lett az eredménye, azt a teljesítményt hoztuk, amit megálmodtunk! Külön öröm számomra, hogy sikerült gyakorolnunk egy új védekezési formát is, ami hosszú távon óriási előnyt jelenthet számunkra. Lépésről lépésre építkezünk, és ez a mai nap is bizonyította, hogy jó úton járunk! Voltak kiemelkedő egyéni teljesítmények, de a legfontosabb, hogy csapatként, egymást támogatva dolgoztunk végig a mérkőzést. A heti két edzés során mutatott alázat és kitartás meglátszott a mai játékunkon is: fizikálisan és mentálisan is erősek voltunk, ami a győzelem kulcsa lett. Nagyon büszke vagyok mindenkire – értékelt Zöldi-Tóth Katalin.
A Gyulasport NKft. U20-as csapata a következő fordulóban, május 4-én a Kiskunmajsai KC otthonába utazik.